A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
A minisztérium megnyugtatta a kórházszövetség elnökét: a jövőben sem lesz következménye, ha elfogadják a pénzes borítékot - írja a keddi Népszabadság.
A Magyar Kórházszövetség decemberben kért kormányzati állásfoglalást a hálapénzről, miután egy szakmai konferencián Gellér Balázs jogász arról beszélt, ellentétes helyzetet teremt, hogy a munka törvénykönyve szerint megengedett a hálapénz elfogadása, a Btk. egyik paragrafusa alapján viszont a jogtalan előny vagy ígéret elfogadása szabadságvesztéssel járó bűntett.
Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a elmondta: szóbeli állásfoglalást kaptak az egészségügyi államtitkárságtól, amely szerint nincs változás, a gyakorlaton semmiben sem változtat a Btk. megfogalmazása.
Ez az álláspont nem védi meg az orvosokat - tart ki korábbi véleménye mellett Gellér Balázs, az ELTE büntetőjogi tanszékének docense -, az állásfoglalásnak a bírói gyakorlatban nincs jelentősége, a bíróság maga alakítja ki joggyakorlatát. Arra a kérdésre, hogy van-e már olyan per, amelyben az új Btk. alapján állna bíróság előtt egy orvos, nemmel válaszolt. Úgy vélekedett, az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha a kérdést a büntető törvénykönyvben rendeznék a jogalkotók, a jelenlegi helyzet ugyanis nem felel meg a jogbiztonság követelményének.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







