Az elmúlt két évtized folyamatait vizsgálva kiderül, hogy a hazai életkilátások javulása drasztikusan lelassult.
A legfontosabb feladatok közé sorolta a térítés ellenében végzett egészségügyi szolgáltatások bevezetésének támogatását az állami fenntartású intézményekben a Magyar Kórházszövetség - írja a Napi Gazdaság.
Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke arról beszélt, hogy szerintük az utóbbi időben nőtt a piaci kereslet a magánszolgáltatások iránt. A betegmenedzsmentet érintő átrendeződések ugyanis lehetővé teszik az alulfinanszírozott intézmények számára, hogy jelentős magánforgalmat hozzanak be a kórházakba.
A kórházak az e tevékenységükből származó bevételüket visszaforgatják fenntartásukra, például új műszereket szereznek be. Ugyanakkor több érvényes szabályozás e téren ellentmondásos - tette hozzá Velkey György.
Az elnök elmondta, hogy a szövetség múlt heti ülésén külön napirendi pontként foglalkoztak az Uzsoki Kórházban folyó modellkísérlettel, támogatták annak rendszerszintűvé tételét. Erről is szeretnének egyeztetni a minisztérium új vezetésével.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







