4 °C Budapest

Tényleg ezért van ennyi fertőzés a magyar kórházakban?

2016. szeptember 25. 19:00

A betegek is sokat tehetnek a kórházi fertőzések elkerüléséért, például gyakori kézmosással - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kórházszövetség tudományos tanácsának elnöke. Rácz Jenő kiemelte, a magyar kórházakban minden fertőzést jelentenek, még azt is, amelyet otthonról hoz a beteg.

A statisztikákba az is beleszámít, ha valaki influenzás időszakban a kórházba magával hozza az influenzaszerű megbetegedést, amelynek tünetei az intézményben jelennek meg, és az is, ha azokat a hozzátartozók hozzák be - közölte a tanács elnöke.

Ez a statisztikákban ugyanúgy infekciónak számít, mint ha valami mulasztás következtében alakult ki egy ilyen jellegű fertőzés

- hangsúlyozta Rácz Jenő.

Éppen ezért nemcsak a kórház tehet meg nagyon sokat a fertőzések terjedése ellen, hanem mi is sok mindent megtehetünk - tette hozzá.

Ne szedjünk például feleslegesen antibiotikumot, ha pedig mégis szükség van rá, akkor az orvos által felírt antibiotikumot úgy szedjük, ahogy leírta. Ellenkező esetben ugyanis éppen az ellenálló baktériumoknak a számát növeljük - tanácsolta a szakember.

Amikor pedig a kórházban az influenza-időszakban látogatási tilalom van, akkor ne játsszuk ki a látogatási tilalmat, ezzel kockáztatva, hogy megfertőzzük a saját hozzátartozónkat - folytatta.

Arra a kérdésre, hogy a saját tapasztalatai szerint nem növekszik-e a kórházi fertőzések száma, Rácz Jenő úgy válaszolt, hogy ez egy nagyon relatív dolog.

Ha belegondolunk abba, hogy azokban az országokban, ahol jól működik az úgynevezett iatrogenic infection surveillance - vagyis az, hogy pontosan, statisztikailag protokoll szerint megfigyelik és feldolgozzák a fertőzésekre vonatkozó adatokat -, ott magasabb a fertőzések száma, mint ahol ezt nem megfelelő gondossággal kezelik

- magyarázta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tavasszal a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete a kórházi kézmosásért kampányolt. Azt állították, hogy a kórházi személyzet nem mos kezet, vagy a takarítás során nem tartják be a megfelelő higiénés előírásokat.

Ezzel kapcsolatban a Magyar Kórházszövetség tudományos tanácsának elnöke elmondta: az egyik szakmailag kidolgozott protokoll és megfigyelési rendszer éppen a kézmosásokra vonatkozik, és ezekkel kapcsolatban kampányok is voltak. Természetesen ez egy nagyon fontos dolog.

"Ez egy dologra biztosan felhívja a figyelmet. Amikor ilyen kérdésekről beszélünk, nem biztos, hogy bonyolult berendezések és bonyolult, nagyon nagy pénzbe kerülő rendszerek működtetésére kell gondolni, hanem olyan - adott esetben - már több száz éves orvosi-szakmai szabályokra, mint például a fertőtlenítő kézmosás" - fogalmazott Rácz Jenő.

"Arra vonatkozóan, hogy ezeket betartják-e az orvosok, a szakápolók és a takarító személyzet, nyilván intézményenként nagyon nagy statisztikai eltérések vannak. De azt mondhatjuk, hogy a legtöbb intézményben természetesen ezeket betartják. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezen a területen még mindig vannak kötelező előrelépési lehetőségek" - jelentette ki a Magyar Kórházszövetség tudományos tanácsának elnöke.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31