A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Ha minden a tervek szerint alakul, kiterjesztett szakápolói képzéssel is lehet majd 2019. februártól altatni Magyarországon, akkorra végeznek ugyanis majd a Pécei Tudományegyetem új képzésén az első hallgatók, amely önálló altatásra kapnak majd jogosultságot. Az aneszteziológusok, azaz altatóorvosok szerint ez nem jó ötlet - írja az Index.
Aneszteziológia szakápolói mesterképzést indít a Pécsi Tudományegyetem, de még nem derült ki, hogy pontosan milyen esetekben dolgozhatnak majd orvosi felügyelet nélkül a szakor elvégző ápolók. Az altatóorvosi szakma szerint veszélyes lesz, ha orvos nélkül vezényelnek le egy altatást, még akkor is, ha egyébként "rutinesetnek" minősül egy-egy műtét.
- mondta az Indexnek egy aneszteziológus. Ahhoz, hogy valaki altatóorvos lehessen, előbb el kell végezni az orvosi egyetemet (6 év), majd újabb ötéves képzési periódus következik.
A lap cikkében megkérdezték a képzést szervező egyetemet is, ahol elmondták, hogy az új végzettséggel nem lehetne helyettesíteni az altatóorvosokat, mindemellett nemzetközi példák szerintük azt mutatják, hogy ugyanolyan rizikójú betegeknél nincs minőségbeli különbség a szakápolók és orvosok által végzett altatások esetében.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







