Egy budai üzlet kirablása mindössze néhány perc alatt zajlott le: a maszkos férfi fenyegetéssel kényszerítette az alkalmazottat, majd pénzzel távozott a kasszából.
Csehországban már 19 új koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván. A betegség minden esetben enyhe lefolyású - közölte szombat reggel az egészségügyi tárca.
Eddig 594 laboratóriumi vizsgálat készült, és 19 pozitív teszt van - erősítette meg a Twitteren a tárca közleményét Adam Vojtech egészségügyi miniszter. Az első beteget vasárnap regisztrálták Prágában.
A fertőzöttek többsége a korábbi napokban Olaszországban járt. Egy beteg az amerikai Bostonból tért vissza Csehországba, egy másik pedig az olaszországi üdülésről visszatért rokonaitól kapta el a kórt. Nyolc beteget a prágai Na Bulovce kórházban, hetet Ústí nad Labemben a városi kórházban, négyet pedig otthonában kezelnek.
Az idegenforgalmi irodák prágai sajtóban megjelent összesített kimutatása szerint ugyanis jelenleg mintegy 16 500 cseh állampolgár tartózkodik Olaszországban, többnyire síelnek az északi hegyekben, és a várhatóan a következő napokban térnek vissza Csehországba.
Az egészségügyi minisztérium elrendelte, hogy az Olaszországból visszatérő összes személy maradjon két hétig házi karanténban, és erről telefonon értesítse orvosát, illetve munkahelyét vagy iskoláját. Szükség esetén az orvosok a lakóhelyükön keresik fel azokat, akik a koronavírus tüneteit észlelik magukon.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tárca pénteken megtiltotta a fertőtlenítő eszközök és az arcmaszkok kivitelét külföldre. Továbbra is szünetel a légi közlekedés Csehország, valamint Észak-Olaszország, Kína és Dél-Korea között. A cseh katolikus püspöki kar szombaton felszólította a hívőket és a papokat, hogy amennyiben légúti megbetegedés tüneteit érzik magukon, ne vegyenek részt a miséken.
A koronavírussal kapcsolatos legfrisebb hírek - KATT!
Alig ismert nyugdíjkatasztrófa érik a fejlett világban: küszöbön az összeomlás, nehéz lesz elkerülni
Hol él a legtöbb 100 év feletti ember? Vajon miért Japán vezeti a rangsort? És hogyan alakul a várható élettartam Európában? Mutatjuk!








