0 °C Budapest

Kevés magyar tart a koronavírustól: a gazdasági következményektől azért félnek

2020. április 13. 12:02

Az emberek kevesebb mint fele követné a hatóságok utasításait a játvány idején, és csak a válaszadók harmada fél attól, hogy ő, vagy valamelyik családtagja elkapja a koronavírust.

Az ELTE felmérése alapján a megkérdezettek kevesebb mint fele követné a hatóságok koronavírussal kapcsolatos utasításait. A kutatásban résztvevők többsége az önzetlen és a közösségi érdekeket szem előtt tartó viselkedésformát preferálja, illetve a legtöbben tájékozottak a koronavírussal kapcsolatban - idézi a kutatást az Infostart. A hatóságok utasításait körülbelül ugyanannyian követnék (44 százalék), mint ahányan nem (43 százalék).

A válaszadók 96 százalékára szolidaritás és önzetlen viselkedési hajlandóság volt jellemző. A közösségorientált viselkedést a kutatók olyan kérdésekre adott válaszokkal mérték, mint például mennyire lennének hajlandók saját áldozatok vállalására mások egészségének megóvásáért, illetve mennyire viselkednének önzetlen módon bizonyos hétköznapi helyzetekben (például: élelmiszer vásárlása alkalmával megosztanák-e mással az elfogyóban lévő terméket).

A felmérésben résztvevők jól informáltnak tartották magukat a témában, amit megerősített, hogy hat, koronavírussal kapcsolatos tényre vonatkozó kérdésre a válaszadók 69 százaléka hibátlanul válaszolt, 23 százalék pedig egyetlen hibát vétett. A válaszadók túlnyomó többsége, 86 százaléka vallotta azt, hogy érdemes odafigyelni azokra is, akik kritizálják a hatóságok intézkedéseit. A megkérdezettek több mint fele (55 százaléka) a koronavírus-járványt saját magára és családjára nézve veszélyesnek gondolja, de csak

33 százalék tart attól, hogy ő vagy családtagjai elkapják a betegséget.

Annak ellenére, hogy a kitöltők mindössze 38 százaléka gondolja, hogy általánosságban véve súlyos gazdasági következményei lesznek a járványnak, 62 százalék tart tőle, hogy a családjára anyagi terhet ró a járvány. A válaszadók csaknem 1,8 százaléka érintett úgy a koronavírusban, hogy egy közeli hozzátartozója lett beteg vagy halt meg; 1,3 százaléknak van olyan ismerőse, akinek pozitív tesztje lett, és 13,5 százalék ismer olyan embert, aki hatósági karanténba került vagy pozitív volt a tesztje.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?