A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Érintésmentes, áthajtásos koronavírus tesztelőállomást létesített elsőként a budapesti Groupama Aréna felszíni parkolójában a DriveCell Systems Zrt. A magyar cég által kidolgozott megoldásnak köszönhetően online regisztrációt és visszaigazolást követően, bárki az autójában ülve elvégezheti a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztet. A mintavétel az orr- és garat nyálkahártyából történik, az eredményeket pedig akár 24 órán belül megkaphatják a tesztelésen résztvevők.
Ázsia, Európa és Észak-Amerika több országában alkalmazzák már sikerrel az autós, áthajtásos koronavírus tesztelést, melynek nagy előnye, hogy a vizsgálaton résztvevő személy a mintavétel során végig autója biztonságos környezetében maradhat. Ezt a biztonságos és gyors mintavételi megoldást valósította meg a magyar cég az okos mobilitási megoldásokat fejlesztő Rollet együttműködésével elindítva a Tesztallomas.hu nevű érintésmentes, autós koronavírus tesztelési platformot.
- hívta fel a figyelmet Erdős Gergely, a DriveCell Systems Zrt. alapítója. A fizetés egyelőre a tesztállomás helyszínén, bankkártyával oldható meg, de hamarosan elérhető lesz az online előrefizetési megoldás is. A vizsgálatra kizárólag személygépjárművel, vagy minibusszal érkezhetnek a résztvevők. Egy gépjárműben több, egyháztartásban élő, vizsgálatra érkező személy tartózkodhat, kísérő viszont nem.
- fogalmazott Andy Zhang, a technológiai hátteret biztosító Rollet alapítója. A nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus vizsgálat során a levett orr- és garatnyálkahártya mintákat speciálisan felszerelt laboratóriumban elemzik ki. A teszt alkalmas arra, hogy kimutassa a koronavírus jelenlétét a szervezet hámsejtjeiben, így a módszerrel az aktív fertőzöttség mutatható ki.
Napi 100 vizsgálat egyelőre
A Groupama Aréna felszíni parkolójában kialakított első mintavételi állomás megnyitásának köszönhetően, egyelőre napi 100 személy számára nyílik meg a lehetőség az áthajtásos koronavírus teszt elvégzésére, a teszt alapára pedig 26.900 Ft. A cég laboratóriumi szakmai partnere egy hazai, évtizedes tapasztalattal, illetve minden szükséges hatósági engedéllyel rendelkező mikrobiológiai laboratórium.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az első tesztállomást követően a közeljövőben további mintavételi pontok létrehozására kerülhet sor a fővárosban és vidéken is, cél az országos lefedettség biztosítása, így a napi tesztelési kapacitás is növekedni fog. A későbbiekben pedig a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztek mellett újabb, orvosilag és hatósági vélemények szerint megbízható vizsgálati módszerek alkalmazására is sor kerülhet.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







