A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
2020 márciusában 43%-ot esett a vendéglátóhelyek forgalma az egy évvel korábbihoz képest. Az elvitel alig segített valamelyest.
Március 17-től a vendéglátóhelyek is nehéz helyzetbe jutottak a koronavírus járvány miatt, mivel ettől kezdve csak 15 óráig ülhetett be a kedves vendég, ezt követően reggel 6 óráig csak elvitelre volt lehetőség. Március 28-tól viszont már ennyi lehetőség sem maradt, mivel a vendég nem kereshette fel a vendéglátóhelyet úgy, hogy helyben ehessen és ihasson is valamit. Maradt az elvitel és a házhoz szállítás.
Az elvitelre kínálásnak, vagy éppen a házhoz szállításnak is azonban vannak korlátai, hiszen a vendéglátásban a kényelem mellett (nem kell otthon krumplit pucolni) az élménynek döntő a szerepe, az asztaltársaságról nem is beszélve. Megszaporodott ugyan a házhoz szállítás, több vendéglátós futárt lehetett látni az utcákon március vége felé, de hát a statisztika szerint ez nem sokat segített, a vendéglátós piac is nagyot bukott márciusban. Pontosabban a hónap második felében.
Pedig 2020 jól indult a vendéglátásban is, januárban-februárban a kereskedelmi vendéglátás 10% felett nőtt (volumenben, mennyiségben), igaz, a kisebb szeletet jelentő munkahelyi vendéglátás ugyanakkor döcögve indult.
Március második fele: padlón a vendéglátás
A statisztika szigorú, kíméletlenül mutatja a járvány miatti visszaesést a vendéglátásban is. És igazából két hét alatt zuhant közel felével a márciusi vendéglátás. Ebből az is kikövetkeztethető, hogy március első felében még a szokásos üzletmenetet feltételezve - mitől lett volna másként -, a hónap második felében erősen padló közeli volt a vendéglátóhelyek vendégforgalma. A csekélyebb szeletet képező munkahelyi vendéglátás kisebbet bukott:
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







