Jelenleg sem gyógyszer, sem vakcina nem áll rendelkezésre a vírusfertőzés ellen.
A koronavírusból felgyógyultak között sokaknál megfigyeltek krónikus fáradtság és poszttraumás stressz szindrómát - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedd este az M1-en.
Elmondta: az új fajta koronavírusnál a gyógyultak 20-25 százalékánál alakult ki krónikus fáradtság szindróma. Felidézte, hogy korábban két hasonló koronavírus-fertőzés volt a világon: a SARS és a MERS. A SARS-ból kigyógyult betegek nagy részénél nagyjából 3 év kellett, hogy a krónikus fáradtság szindrómából is kigyógyuljanak.
A mostani, új típusú koronavírusnál a kórházban, intenzív osztályon kezelt betegek 10 százalékánál poszttraumás stressz szindróma is kialakult. Ezt - mint hozzátette - a magyar gyógyult betegeknél is megfigyelték.
Szlávik János kitért arra is, hogy a maszkhasználat elhanyagolása inkább a fiatalokra jellemző. Fel kell hívni a figyelmüket, hogy nem is ők vannak veszélyben, hanem azok, akiket megfertőzhetnek - hangsúlyozta.
A főorvos szerint csökken a fegyelem, de azért sokan látják, hogy ezt a betegséget egyelőre csak maszkhasználattal, fertőtlenítéssel, távolságtartással, a karanténszabályok betartásával lehet megakadályozni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







