Ezeknek a magyaroknak jár az egyszeri 50 ezres támogatás: ekkor utalják ki

2020. szeptember 28. 10:29

A dm Magyarország 50 000 forint értékű egyszeri hozzájárulással támogatja dolgozóit, megköszönve az embert próbáló hónapokban nyújtott példamutató helytállást.

A dm 50 ezer forint egyszeri hozzájárulást ad a dolgozóinak. A drogérialánc köüzleménye szerint az összesen majdnem 150 millió forintból a vállalat közel 3000 munkavállalója egyidejűleg részesül. A dm dolgozói pozíciótól és bértől függetlenül ugyanakkora összeget kapnak utalvány formájában egyéni erőfeszítéseik elismeréseként az októberi fizetésük mellé.

A globális koronavírus-járvány a mindennapi élet korlátozásához, sürgős intézkedések végrehajtásához, előre nem látható változásokhoz vezetett a munkában és a magánéletben egyaránt. A dm a járványhelyzet kezdete óta alapvető higiéniai termékekkel járul hozzá a vásárlók kiszolgálásához, segíti a járványügyi védekezést.  Hónapok óta a frontvonalban állni testileg és lelkileg is megterhelő a munkatársaknak - írták.

Gazdasági közösségünket egyben szolidaritási közösségnek is tekintjük. Így a rendkívüli helyzetre és az előttünk álló kihívásokra tekintettel fontosnak tartjuk, hogy a lehetőségeinkhez mérten anyagilag is támogassuk munkatársainkat, ezzel is kifejezve hálánkat, azért, amit a közösség szolgálatában tettetek

- fogalmazott Csoknyainé Horváth Gertrud, a dm ügyvezetője a vállalat munkatársainak írt levelében.

A vállalat a járványhelyzet kezdete óta kiemelt hangsúlyt fektet a munkatársak és a vásárlók egészségvédelmére. Valamennyi egységében: az üzletekben, raktárakban és az irodákban is rendkívüli intézkedések sora segíti, hogy a munkát mindenki biztonságosan, a lehető legmagasabb színvonalon végezhesse.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vírushelyzet kihívásait a dm rugalmasan, a személyes élethelyzetek sokféleséségét figyelembe véve kezeli, miközben gazdasági közösségként egy rendkívül gyorsan változó közegben kell helyt állnia folyamatosan.

A vállalat a társadalmi felelősségvállalása részeként mindvégig prioritásként kezelte, hogy saját dolgozóinak stabilitást biztosítson. A munkatársak a járvány idején megmutatták, hogy a szolidaritás és az egymásért vállalt felelősség az éles helyzetekben még erősebbé teszi a közösséget, a közös erőfeszítéssel pedig a legnehezebb akadályok is legyőzhetők

- nyilatkozta bizakodóan a jövőre tekintve Csoknyainé Horváth Gertrud.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?