Az Audi Hungaria győri gyárában megkezdődtek a bértárgyalások: a munkáltató elzárkózik az alapbéremeléstől és több juttatás fenntartásától.
Több tízezer forinttal kevesebb lehet itthon az átlagkereset a hivatalos adatoknál. Ugyanis a statisztikákban csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottak szerepelnek, illetve az 5 főnél nagyobb vállalkozásoknál dolgozók.
A KSH szeptemberi jelentése szerint júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél 401 800 forint volt. Ez azonban két ok miatt is téves lehet. A 24.hu szerint az egyik, hogy csak a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások kereseti adatait ismertetik, a másik, hogy csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresetét adjákl ki.
A 2018-as összesítés szerint a vállalkozásoknál 2,105 millió foglalkoztatott volt, ebből az 5 fő alatti foglalkoztatóknál csaknem 457 ezer. Tehát a vállalkozásoknál foglalkoztatottak majdnem negyedének kereseti adatai egyáltalán nem szerepelnek a KSH-statisztikában.
A részmunkaidősökesetében is csak az 5 fő feletti vállalkozásoknál dolgozókról vannak adatok. Idén január és július között jelentősen, több mint 236 ezer fővel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma. Közben jelentősen nőtt a részmunkaidőben dolgozóké: a legalább havi 60 órában foglalkoztatottak tábora a januári 327 ezerről júliusra 460 ezerre emelkedett.
A GKI becslése szerint akár 50 százalékos különbség is lehet a jelenleg a statisztikában szereplő foglalkoztatottak és a kimaradók fizetése között. A teljes átlagkereseti adat így 12-15 százalékkal is kisebb lehet a kimutatottnál: tehát ha a 15 százalékot levonjuk, akkor júliusban nem 401 800 forint, hanem 60 ezer forinttal kevesebb, 341 530 forint lehetett az átlagkereset.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







