1 °C Budapest

Államtitkár: ha Keleten előbb lesz vakcina, onnan is jutni fog Magyarországnak

MTI
2020. október 30. 18:27

Minden vakcina projektet felügyel a Külügyminisztérium, és azon dolgoznak, hogy amint lesz elérhető oltóanyag, Magyarország is részesüljön belőle. Menczer Tamás államtitkár kijelentette, hogy ka Keleten előbb lesz meg a vakcina, akkor Magyarország abból is részesülni fog.

"Elemi érdekünk" hogy bárhol találják meg a koronavírus ellenszerét, a vakcinát, abból Magyarország kapjon - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-oldalára feltett videójában péntek délután.

Természetesen minden vakcina projektet figyelünk, az uniós projekt mellett figyeljük Kínát és Oroszországot is. Kínában három vakcina gyártóval állunk kapcsolatban, Oroszországban pedig két projektet figyelünk

- mondta Menczer Tamás. Hangsúlyozta: "a nagyköveteink mindenhol ott vannak", nagy tempóban dolgoznak, folyamatosan tárgyalnak.

Mindent megteszünk azért, hogy ha Keleten gyorsabban találják meg a vakcinát, akkor abból Magyarország az elsők között részesülhessen

- fűzte hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?