0 °C Budapest

Szlávik: a lelegeztetőre került fertőzöttek 40-45 százaléka meghal

2020. november 2. 09:02

Sokkal rosszabb a helyzet a Dél-pesti Centrumkórházban most, mint az első hullám alatt, Szlávik János kifejtette, hogy a lélegeztetőre került betegek nagyjából fele meghal. A fekvőbeteg osztályokon a kórházban a betegek 5-10 százaléka hal meg a vírus miatt. Hozzátette, az átlagéletkor most megközelíti az 50-60 évet.

Rosszabb a helyzet, mint az első hullám idején, tavasszal - számolt be az ATV-ben Szlávik János. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta, az ő intenzív osztályukon tavasszal az elhunytak aránya 30 százalék körüli volt, most,

a második hullám alatt viszont már az itt kezelt betegek 40-45 százaléka meghal.

A főorvos kiemelte, hogy itt kizárólag a lélegeztetőgépen kezelt betegekről van szó. A betegek egyre idősebbek és egyre súlyosabb állapotba kerülnek, és így nem tudják kizárni azt, hogy egyre többen halnak majd meg.

Szlávik azt is kifejtette, hogy a Dél-pestiben jelenleg csak azok a koronavírusos betegek vannak intenzív osztályon, akik gépi lélegeztetésre szorulnak. A fekvőbeteg osztályokon a kórházban a betegek 5-10 százaléka hal meg a vírus miatt. Hozzátette, az átlagéletkor most megközelíti az 50-60 évet.

A Magyarországon is használt remdesivir gyógyszerrel kapcsolatban azt mondta: jelenleg igazán hatékony antivirális szer nincs a koronavírus ellen, egyelőre kísérleti szerek vannak, amelyek hatékonynak tűnnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Down-szindrómás emberek is veszélyeztetettek: a tapasztalatok szerint ők tízszer nagyobb eséllyel halhatnak bele a koronavírusba, ezért őket is fokozottan kell védeni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?