Magyarországon súlyos influenzajárvány tombol, amely elsősorban a gyermekeket érinti:
Figyelmeztet a Heim Pál igazgatója: súlyos szövődményei lehetnek gyermekeknél a fertőzésnek
Október óta mintegy negyven gyermeket ápoltak a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben a koronavírus-fertőzés után kialakuló sokszervi gyulladással. A gyermekek fele intenzív osztályra is került a kóros immunreakció miatt.
Az akut betegség lezajlása után általában két-négy héttel jelentkezik az elhúzódó lázas állapot. Ez a kezelésre szoruló gyerekek szinte mindegyikénél előfordulm, emellett gyengeség, fáradékonyság, bőrkiütés, hasmenés, hasi fájdalom, hányás, szem bepirosodás, nyirokcsomóduzzanatok és más panaszok is jelentkezhetnek - mondta az Inforádióban a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója a koronavírus-fertőzés után kialakuló sokszervi gyulladásról.
Fekete Ferenc szólt arról is, hogy a szakirodalom szerint a betegek 1-2 százalékának lehetnek ilyen tünetei, de erről pontos adat még nem áll rendelkezésre. A leggyakrabban 8-10 éveseket érint, de 3 és 17 éves beteget is ápoltak már az intézményben. Azt tanácsolta, ha a szülő ilyen tüneteket észlel, akkor mielőbb a házi gyerekorvosnál kell jelentkezni, ha pedig olyan súlyos az állapot, akkor mentőt kell hívni, kórházi ellátást kell kérni a gyermeknek.
- fejtette ki. Fekete Ferenc hangsúlyozta, a náluk kezelt betegek 50-60 százaléka intenzívre is került, vagyis súlyosan zajló betegségről van szó. Elsősorban szív- és érrendszeri tünetek lépnek fel, például vérnyomásesés, szívelégtelenség, esetleg ritmuszavarok, továbbá gyomor-bélrendszeri és idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







