A tavalyi járványszezonhoz hasonlóan idén is már a hetekben megtörténhet a tetőzés, de ha marad a 2025-ös forgatókönyv, még sokáig magasak lesznek a betegszámok.
Őket veszélyezteti leginkább a delta mutáns: több tízezren már le is foglalták az időpontjukat a harmadik oltásra
26 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 672 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 beteg, így az elhunytak száma 30 029 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 749 461 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 30 182 főre csökkent. 77 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen - közölte a kormányzati tájékoztató portál.
A beoltottak száma 5 628 383 fő, közülük 5 453 177 fő már a második oltását is megkapta. A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább - hívták fel a figyelmet. Eddig 20 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és közel 4 ezren már fel is vették azt. Az idősotthonokban is már zajlik a harmadik oltások beadása.
A Népszava riportja szerint a legtöbben azok szeretnének máris harmadik oltást, akik Sinopharm-vakcinával lettek első kettőre beoltva. Sokan ráadásul Pfizerért állnak sorba. A lapnak nyilatkoztak háziorvosok is: többen közülük nem akarnak belefolyni a „vakcinatotóba”, ezért akinek nem felel meg a 3. oltás, amit felajánlanak, oltópontra küldik.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







