Súlyos edzésbalesetet szenvedett a norvég alpesi síző, Fredrik Möller, így veszélybe került a szereplése a pénteken kezdődő téli olimpián.
Újabb magyar zenészt fertőzött meg a koronavírus: az Omega után a Karthagóban is felütötte a fejét
A zenekar a Barba Negrában lépett volna fel, azonban a koncertet elhalasztják koronavírus-fertőzés miatt. A koncertet csak január 14-én pótolják a tervek szerint.
A Karthago frontembere, Szigeti Ferenc azt nem árulta el a Blikknek, hogy a csapat melyik tagja fertőződött meg, csak annyit, hogy a zenész már jobban van. "Valóban COVID-fertőzés a koncert elmaradásának az oka, de azt nem szeretném elárulni, ki lett beteg. A zenésztársunk már jobban van, kivizsgálták a kórházban, infúziót kapott, de szerencsére nincs komolyabb baj, így már haza is engedték" - mondta el a frontember. Az elmaradt koncertet január 14-én pótolják majd a tervek szerint.
Korábban az Omega énekeséről Kóbor Jánosról derült ki, hogy kórházban ápolják koronavírus fertőzéssel. Az állapotáról azóta sem derült ki új információ. A Facebookon csak szűkszavú tájékoztatással reagáltak a rajongók aggodalmaira:
Mecky kedden este kórházba került. Az állapota változó, de a család kérésére szeretnénk tartózkodni a részletektől. Mindent megtesznek érte, hogy újra köztünk lehessen
– írták.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Bunyós Pityu néven ismert Szikora Istvánt is kórházban ápolják, aki már egy hete küzd a koronavírussal. „Beteg vagyok, nagyon nem érzem most jól magam. Kórházban ápolnak, remélem, jövő héten egy kicsit bővebben is beszámolhatok az állapotomról” – mondta.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







