A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
Ha fáradtak, enerváltak vagyunk, az év első negyedében könnyedén legyintünk, hogy „ó, ez csak a tavaszi fáradtság”, amit vitaminraktáraink kiürülésének tudunk be. Ez azonban koránt sincs így! A nyári időszakban természetes formában begyűjtött vitaminokat, amelyeket akár a szabadban, a napon eltöltött órák alatt, akár friss idényzöldségek, gyümölcsök fogyasztása által szerzünk, már őszre feléljük. Jelzi ezt az is, hogy könnyebben megfázunk, amint a hűvösebb idő beköszönt.
A vitaminokra és az étrend-kiegészítőkre főként azért van szüksége a szervezetünknek, mert a jelenlegi világunkban nehezen megoldható, hogy a lényeges tápanyagokhoz mindennapi életünk és étkezéseink során elegendő mennyiségben jussunk hozzá.
Ahhoz, hogy tavaszra még erőtlenebbnek érezzük magunkat, az is hozzájárul, hogy a téli időszakban megnövekszik a sötétben eltöltött órák száma. Az ezáltal okozott stresszt fokozott szénhidrátbevitellel kompenzáljuk, testmozgásra pedig sokkal kevesebb időt fordítunk. Mindez lelassítja a teljes anyagcserénket, amiből adódóan a tápanyagok felszívódása sem történik meg megfelelően
– fejtette ki Nagy Zsolt, a Vitaking szakmai vezetője. Annak érdekében, hogy a szervezetünk zökkenőmentesen vegye az évszakok váltakozásával együtt járó kihívásokat, folyamatosan, az év minden hónapjában figyelmet kell fordítanunk arra, hogy ellássuk a működéséhez szükséges tápanyagokkal. Ma már ez nem jelent problémát, hiszen a kereskedelemben vitaminok és étrend-kiegészítők színes tárházából választhatjuk ki a számunkra leginkább megfelelőeket.
Az ásványi anyagok és a nyomelemek többségét a zöldségek tartalmazzák – amelyeket a téli hónapokban kisebb mennyiségben fogyasztunk –, így ezek pótlására mindenképpen szükség van ebben az időszakban. Ellenkező esetben csökken az energiatermelésünk, ami negatív hatással lehet a mindennapjainkra
– hívta fel a figyelmet a szakember. Az egyik legfontosabb ásványi anyag a magnézium, amely nagy mennyiségben a zöld növényekben van jelen. Ha figyelmet szentelünk a pótlására, a testünk érezhetően meghálálja, izmaink lazábbak lesznek, az alvással töltött idő pedig pihentetőbb.
Éppen ennyire fontos, hogy szervezetünk vaskészlete is egyensúlyban legyen, mert ha az felborul, akkor sejtjeink oxigénellátása instabillá válik, és sem a méregtelenítés, sem az energiatermelés nem működik elég jól. Megfelelően hasznosuló vasat elsősorban húsokban találunk (pl. belsőségek, máj). Néhány zöldségben is megtalálható, ilyen például a cékla, de előfordul, hogy a bevitt vas nehezen hasznosul, emiatt szükséges a pótlása, különben felléphetnek a vashiányhoz kapcsolódó egészségügyi problémák. Megelőzésképp célszerű liposzómás vaskészítménnyel bejuttatni ezt a nyomelemet, amely segíti a hatékonyabb felszívódását
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– részletezte Nagy Zsolt. A nyáron felhalmozott D-vitamin-mennyiség nagyjából októberre eltávozik a testből, ezért immunrendszerünk megfelelő működése érdekében elengedhetetlen a pótlása. Az emberi szervezet képtelen az aszkorbinsav előállítására, így azt táplálékkal kell bevinnünk szervezetünkbe. A természetes C-vitamin megtalálható a citrusfélékben, mint például a citromban, a narancsban, a grapefruitban, valamint a bogyós növényekben, illetve különböző zöldségekben. Amennyiben szervezetünk nem rendelkezik belőle kellő mennyiséggel, hiánytünetként vérzékenység, ínysorvadás, izombántalmak, lassú sebgyógyulás, a fertőzésekkel szembeni fogékonyság és gyulladások kialakulása is jelentkezhet. De folytatni lehet a sort még számos értékes nyomelemmel, mint például a cink, amelyre a kötőszöveteink megfelelő anyagcseréjéhez van szükség nagy mennyiségben.
A jó közérzethez a tápanyagbevitelen kívül hozzájárul az is, hogy télen se lankadjon a lelkesedésünk a sportolás iránt, keressük meg a lehetőségeket a rendszeres mozgásra, amire ebben az időszakban is épp annyira szükségünk van, mint az év többi részében. Öltözzünk fel az időjárásnak megfelelően és töltsünk el minél több időt a szabadban, friss levegőn, akár kirándulással, akár téli sportokkal.
Fontos, hogy az aktív nappalokat nyugalmas, pihentető éjszakák kövessék, ez nem csak a lelkiállapotunkra és a teljesítőképességünkre, de bizony az egészségünkre is jelentős befolyással bír. Segítséget nyújthat ebben a B-vitamin komplex tabletta, ami többféle B-vitamint tartalmaz, amelyek egymással kölcsönhatásban fejtik ki kedvező hatásukat
– zárta gondolatait a Vitaking szakmai vezetője.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







