1 °C Budapest
Senior couple sleeping

Rossz alvó? Súlyos tünet lehet, ha ennél többet vagy kevesebbet alszik: nem éri meg kockáztatni

MTI
2022. május 2. 20:40

A középkorú és idős emberek számára hét óra alvás az ideális alvásmennyiség egy nemzetközi kutatás szerint. Amerikai és kínai tudósok a Nature Aging című tudományos folyóiratban publikálták ezzel kapcsolatos tanulmányukat. Mint írták: az ennél jelentősen több vagy kevesebb alvás a mentális egészség romlásával és a rosszabb mentális teljesítménnyel hozható összefüggésbe.

A Cambridge-i Egyetem és a sanghaji Fudan Egyetem tudósai majdnem félmillió 38 és 73 év közötti felnőtt adatait vizsgálták meg a UK Biobank brit adatbázisból. A vizsgálatban résztvevőket alvási szokásaikról, mentális egészségükről és jólétükről kérdezték, és egy sor kognitív tesztet is végeztettek velük. Csaknem 40 ezer résztvevő esetében a kutatók megkapták az agyukról készült MRI-felvételeket és a genetikai adataikat is.

Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a túl rövid, de a túl hosszú alvás is összefüggésbe hozható a kognitív teljesítmény csökkenésével - az érintettek lassabban teljesítették a teszteket, és gyengébb volt a figyelmük, valamint rosszabb a problémamegoldó képességük.

A kutatók azt is megállapították, hogy a túl sokat vagy túl keveset alvó embereknél gyakrabban jelentkeztek a szorongás és a depresszió tünetei, és rosszabb volt a közérzetük.

Az eredmények birtokában a kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy különösen idős korban nagyon fontos a jó alvás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 06:03