A tavalyi járványszezonhoz hasonlóan idén is már a hetekben megtörténhet a tetőzés, de ha marad a 2025-ös forgatókönyv, még sokáig magasak lesznek a betegszámok.
Ekkor érkeznek Magyarországra az újfajta COVID-vakcinák: az is megkaphatja, akinek már van 4 oltása
Már a jövő héten elkezdhetik beadni Magyarországon az Omikron-variáns elleni COVID-vakcinákat. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerint azok is beadathatják maguknak az új oltóanyagot, akiknek már van négy oltása.
Már a héten megérkezhet Magyarországra koronavírus elleni új, kétkomponensű oltás – közölte a Népszava kérdésére Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár.
Az újfajta vakcina védelmet nyújt az eredeti vadvírus és az Omicron BA.1-es mutációja ellen is, és mint kiderült, a megerősítő oltások beadása már a jövő héten elkezdődhet az oltópontokon. Az első szállítmányokkal néhány százezer adag érkezik az országba, nagyobb mennyiség januárra várható - írta a lap. A Pfizer és a Moderna által gyártott oltóanyagból szintén érkezik szállítmány az uniós közös beszerzés keretében.
Az államtitkár kijelentette: azok is megkaphatják az új vokacinát, akiknek már van négy oltásuk.
Járványügyi szakemberek a lapnak elmondták, az újfajta vakcina alapimmunizálásra nem használható, csak azoknak adható be, akiknek már van legalább két oltása.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Vajda János, MTI/MTVA
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







