A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Októberben már a kormány elé kerülhet az egészségügy átalakításának programja, melyről az ígéretek szerint elfogadás előtt a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) terveznek egyeztetni. Azonban a kamara még nem kapta meg a javaslatokat. Svéd Tamás, a MOK titkára szerint az érdemi véleményezéshez időben kellene megismerni a javaslatokat, ennek most lenne itt az ideje, őszintén remélik, hogy megtörténik.
A MOK reméli, hogy jelentős átalakítás kezdődik az egészségügyben, mert ha minden így marad, a szétcsúszás folytatódik, és azt már mindenki nagyon erőteljesen érzi majd a bőrén - mondta el a szakember a Szabad Európának. „Annak ellenére hogy az egészségügy egy darázsfészek, most már muszáj hozzányúlni, különben a közellátás romlása folytatódik, és a folyamat csak gyorsulni fog” – fogalmazott Svéd Tamás.
Az egészségügy összeomlása nem egy konkrét időpont, egy egyik pillanatról a másikra bekövetkező esemény, hanem a szolgáltatások színvonalának drasztikus csökkenése, nehézkesebb elérhetősége – magyarázta a MOK titkára. Amikor a betegek késve jutnak ellátáshoz, emiatt állapotuk jelentősen romlik, adott esetben pedig emberek halnak meg az ellátás késlekedése miatt olyan betegségekben, amelyek egyébként gyógyíthatók egy hatékonyan működő egészségügyi rendszerben – tette hozzá.
Ez bizonyos szempontból ebben a pillanatban is így van. Emberek halnak meg, akiket egyébként megmenthettünk volna. A megelőzhető halálok miatti halálozási statisztikákban Magyarország sajnos kifejezetten rosszul teljesít
– fogalmazott. Ez szerinte részben a Covidnak köszönhető, de már előtte is volt orvos- és ápolóhiány, amire a járványt követő intézkedések ráerősítettek. Az ellátás és a betegjogok igenis megsínylik ezt – jelentette ki Svéd Tamás. Amire szükség lenne szerinte, az az, hogy a szakdolgozói bérek ismét érjék el az orvosi bérek fele körüli szintet, ahogy az korábban, még az orvosok béremelése előtt volt. Már sokkal régebben kellett volna béreket emelni. Az, hogy a helyzet mostanra annyira eszkalálódott, hogy gyakorlatilag tarthatatlanná vált, nagyon szomorú egybeesés a válsággal, a háborúval, az általános gazdasági visszaeséssel, ennek ellenére muszáj kezdeni vele valamit, mert tovább nem halogatható – mondta a szakember.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
„Az egészségügyi ellátórendszer működtetése, az ellátások szervezése során elsődleges és legfontosabb szempont a betegbiztonság. Ennek érdekében – amennyiben a szakmai minimumfeltételek bármilyen okból átmenetileg nem biztosíthatók – ideiglenes átszervezések válhatnak szükségessé, melyek minden esetben a beteg érdekeit tartják szem előtt. Az illetékes szervek és intézmények szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátás minden térségben folyamatosan biztosított legyen, és a betegek az érintett időszak alatt is a lehető legmagasabb szintű ellátásban részesüljenek. Hazánkban egyetlen beteg sem marad ellátatlan” – írta a Szabad Európának válaszában az Országos Kórházi Főigazgatóság azokra a kérdésekre: meg tudják-e erősíteni, hogy emelkedik a leállások száma, ezzel sérül-e a betegek ellátáshoz való joga, mekkora a létszámhiány az orvosok és az ápolók körében.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







