Az enyhe idő hatására az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a korai allergén növények virágporának koncentrációja.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 16 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
Azt írták: november 21-27. között az országban 215 700-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 16 300 ember esetében influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók közül a betegek 32,7 százaléka gyerek, 30,8 százaléka 15-34 éves, 25,2 százaléka 35-59 éves, 11,3 százaléka 60 éven felüli felnőtt volt. A 47. naptári héten 118 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. A sentinel orvosok által beküldött 110 minta közül egy betegnél az influenza vírusát, 19 betegnél a koronavírus, kettőnél a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki. A hagyományos diagnosztikus célú vizsgálat keretében érkezett nyolc minta közül kettő rhinovírus-pozitívnak bizonyult - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 47. héten egy jelentés érkezett: az - egy Tolna megyei óvodában előfordult -, lázzal, felsőlégúti tünetekkel járó megbetegedések hátterében kórokozót nem azonosítottak.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







