A világszerte elterjedt, gyomorégés elleni gyógyszerek – különösen az omeprazol hatóanyagú készítmények – hosszú távú szedése súlyos egészségügyi kockázatokkal járhat.
Jelen pillanatban olyan komplikált sérült nincs, akinél fennáll a veszély, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedhet - mondta Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.
A szlovákiai buszbaleset sérültjei közül tizenhármat szállítottak az elmúlt két napban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba - közölte a gyógyintézmény főigazgatója rendkívüli sajtótájékoztatón szerdán, Miskolcon.
Révész János elmondta, a páciensek közül hat ambuláns ellátást igényelt és hetet vettek fel a kórházi osztályokra. Utóbbiak közül egyet orvosi megfigyelés alatt tartanak, a további hat, döntően végtagsérüléseket szenvedett sérült pedig műtéti ellátást igényel. A főigazgató hozzátette, három embert már megműtöttek, további hármat pedig szerdán vagy csütörtökön operálnak meg.
Révész János hangsúlyozta, a gyógyintézmény folyamatosan tartja a kapcsolatot a szlovák orvosokkal, akik jelezték, vannak náluk olyan stabilizált és szállítható állapotban lévő sérültek, akiket végleges ellátásra a miskolci kórházba fogják átvinni.
A kórház felkészült ezeknek a sérülteknek a fogadására, a traumatológiai osztály 140 ággyal, gyakorlatilag korlátlan műtőkapacitással rendelkezik, emellett rendelkezésre áll a húszágyas intenzív osztály és a szintén húszágyas posztoperatív őrző, vagyis minden sérültet el tudnak látni, akiket a szlovák hatóságok hozzájuk irányítanak - közölte.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a beszállított sérültek között senki nincs életveszélyes vagy súlyos állapotban, mindannyian nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, állapotuk teljesen stabil.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jelen pillanatban olyan komplikált sérült nincs, akinél fennáll a veszély, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedhet
- tette hozzá a főigazgató. A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







