A 19 pszichiáter visszatérne dolgozni, de hogy erre lesz-e lehetőségük, az csak a mai napon dől el.
"Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását - üzente a színművész, akit május 10-én szállítottak kórházba légzési nehézségei miatt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Gálvölgyi János színművészt május 10-én kórházba szállították, miután rosszul lett otthonában, és mentőt hívtak hozzá. Légzési nehézségei voltak. Azóta megtudtuk, hogy jobban van, most lányán, Gálvölgyi Dorkán keresztül üzent azoknak, akik aggódtak érte.
“Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan lehet, de igazán megbecsülni talán soha. Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket. De ők is mi vagyunk. 55 év színpadon eltöltött idő most bebizonyította számomra, ha ennyi embernek okoztam az életében talán pár percnyi örömöt, nem éltem hiába. És remélem, hamarosan találkozunk!"
A kórházba szállításának körülményei nem kis port kavartak: vizsgálat zajlott a mentőszolgálatnál arról, hogy megfelelő szakmai döntés született-e Gálvölgyi János ügyében, akihez nem érkezett meg időben mentő, ezért hozzátartozói maguk vitték a 74 éves színészt kórházba, ahol lélegeztetőgépre került.
Címlapkép: MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







