A hatóság a kormányhivatalokkal együtt vizsgálja azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyek valótlan gyógyhatást ígérnek.
Aggasztó a helyzet a Szent János kórházban: vacogó betegek és átfagyott nővérek a belgyógyászaton
A Szent János kórház belgyógyászatán olyannyira hideg van, hogy egyes orvosok jobb híján már kabátban dolgoznak. Az egyik ott dolgozó szerint bár már kaptak takarókat és elektromos radiátorokat, de a jelek szerint még hetekig nem lesz fűtés az épületben. Az RTL információi szerint összesen 4 osztályukon van gond a fűtéssel, aminek megjavításán hetek óta dolgoznak.
Kabátban kénytelen várakozni az egyik beteg a budapesti Szent János kórház belgyógyászatának 1.es épületében, miközben nem sokkal arrébb az egyik lépcsőházban egy kitört ablakot csak néhány kartondoboz fed. Fűtés pedig egy hete nincs az épületben.
A helyzetről először a Blikk számolt be: a lapnak egy beteg elmondta, hogy mindenki megfázott, zuhanyozni pedig nem mernek, nehogy tüdőgyulladást kapjanak. Az RTL most ennek kapcsán rejtett kamerával járta be az osztályt, ahol már elektromos fűtőeszközöket és takarókat is láttak az osztályon. Ezeket azonban egy ott dolgozó szerint csak ma reggel kapták meg.
Ma kaptunk 34 darab takarót. Két osztályról kaptunk kölcsön hősugárzót is
– nyilatkozta az egyik nővér, hozzátéve, hogy a kórház vezetője szerdán meglátogatta az osztályt is, amikor kiderült, hogy a kazánnal van a probléma. Azt azonban nem tudni, hogy mikor lesz újra meleg az épületben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kazánhoz megvették alkatrészt, ami három hét amíg megérkezik. Másik három hét, amíg azt a nagy kazánt összerakják
– tette hozzá a nővér.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







