Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a versenyt.
Aggasztó hírek érkeztek Lagzi Lajcsi állapotáról: a börtönkórházban ápolják a mulatóslegendát
Galambos Lajos továbbra sincs jól, az állapota nem javult, igaz, nem is romlott az utóbbi időben. Kórházi körülmények között van, nincs igazán jókedvében.
Félidőhöz érkezett Galambos Lajos, azaz Lajcsi börtönbüntetése – írja a Bors. A lap megjegyzi, ha számot akarunk vetni, hogy ennyi idő alatt mi történt a zenésszel bent, akkor nem sok kirívó eseményt találunk, hacsak az nem számít annak, hogy Lajcsi tulajdonképpen még egy percet sem töltött zárkában. A bevonulása napján ugyanis börtönkórházba került, és azóta is ott van. A mulatós sztár jogi képviselője rendszeresen beszámol Lajcsi aktuális egészségügyi állapotáról, és sajnos nincsenek jó hírei: a trombitás nem képes szilárd ételt enni, a súlya rohamos fogyásnak indult, gyenge és emellett depresszív is.
A Bors a félévfordulón is megkereste dr. Csontos Zsolt ügyvédet, hogy Lajcsi hogyléte felől érdeklődjenek. A védő elmondta:
Pont most jöttem ki a látogatásról, egy órát beszélgettünk Lajcsival. Szóba került mindenféle téma, de mivel nem kaptam felhatalmazást arra vonatkozólag, hogy pontosan mik ezek, erről nem beszélhetek. Ügyfelem továbbra sincs jól, az állapota nem javult, igaz, nem is romlott az utóbbi időben. Kórházi körülmények között van, nincs igazán jókedvében.
Csontos végül elmondta, bár a zenész tudja, hogy a büntetése felénél tart, véleménye szerint ő most sokkal inkább az előtte álló fél évre gondol szomorúan, semmint annak örülne, hogy a felét már letudta.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







