Az enyhe idő hatására az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a korai allergén növények virágporának koncentrációja.
Óriási változások élesedtek a magyar patikákban: sok beteg örülhet, ezek a gyógyszerek olcsóbbak lettek
A bérnővérek alkalmazásának megszüntetése fontos lépés volt, mert ez egy szürke zónás foglalkoztatás volt – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára. Mindezek mellett beszélt arról is, hogy két év után új gyógyszerek kerültek állami támogatásba, de kifejtette gondolatait az új háziorvosi ügyeleti rendszerről és a várólisták hazai helyzetéről is.
Takács Péter szerint két év után azért volt szükséges az államilag támogatott gyógyszerek bővítése, mert ez idő alatt sokat fejlődött a gyógyszergyártás, így olyan termékek jelentek meg a piacon, amik hatásosak, de drágák. Az államtitkár kifejtette azt is, hogy a bérnővéri rendszer felszámolása szükségszerű volt, mivel ez egy szürke zónás foglalkoztatás volt, és szerinte kizsákmányolták ezzel a szakdolgozókat. Igaz, a felszámolás átmenetileg okozhat fennakadások, de véleménye szerint hamarosan minden helyreáll.
A szakember beszélt az új ügyeleti rendszerről is, ahol már átálltak, azt mondta a lakosság általában véve elégedett az új rendszerrel. Kevesebb az indokolatlan mentőkivonulás, és csökkent az orvos-beteg találkozások száma is, azoké amelyeknek eddig sem kellett volna személyen megtörténnie. Az államtitkár szerint a nemzetgazdaság teljesítőképességéhez képest az orvosi bérek rendben vannak. A szakdolgozói béremelést pedig, amelynek első lépése tavaly júliusban történt, folytatják idén márciusban. Szóba kerültek a várólisták is, erről azt mondta Takács Péter, hogy mára csupán három műtétcsoport (térdprotézis, csípőprotézis, gerincstabilizáló műtétek) van, ahol a várólisták átlagosan hosszabbak 60 napnál.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






