Április végére, európai uniós segítséggel pedig akár hamarabb is újraindulhat a kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken.
Korai öröm: elkaszálhatják az egyik legrettenetesebb betegség elleni gyógyszer bevezetését az EU-ban
Az Európai Gyógyszerügynökség nem javasolja egy új, az Alzheimer-kór ellen kifejlesztett gyógyszer forgalomba hozatalát az Európai Unióban.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága (CHMP) nem javasolja egy új, az Alzheimer-kór ellene kifejlesztett és a világ több országában, köztük az Egyesül Államokban már engedélyezett gyógyszer forgalomba hozatalát az Európai Unióban.
A pénteken kiadott ajánlás indoklása szerint a német Eisai és a Biogen amerikai gyógyszergyártó által közösen kifejlesztett, Leqembi nevű gyógyszer feltüntetett mellékhatásai - amelyek között az agyvérzést is felsorolják - meghaladják az esetleges előnyeit. A két vállalat máris bejelentette, hogy a döntés felülvizsgálatát fogják kérni.
A Leqembi segítségével végzett infúziós terápiát mind ez idáig az Egyesült Államokban, Kínában (beleértve Hongkongot), Japánban és Izraelben engedélyezték. A klinikai vizsgálatok szerint a Leqembi 27 százalékkal lassítja a kognitív funkciók hanyatlását a kór korai szakaszában lévő betegek esetében.
Európában mintegy hétmillió Alzheimer-kórban szenvedő emberről tudni, előrejelzések szerint pedig ez a szám 2050-re a duplájára nőhet. Az EMA ajánlását hivatalosan az Európai Bizottságnak is el kell még fogadnia, amely azonban többnyire nem támaszt kifogást az uniós ügynökség döntései ellen.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







