Ezen a fényképen egy kesztyűt viselő egészségügyi dolgozó egy Majomhimlő feliratú kémcsövet tart a kezében. Indiában eddig kevés megerősített majomhimlő-vírusos esetet mutattak ki.

A majomhimlő lehet az új pestis? Ebbe beleremeghet Európa, óriási veszélyben a gyerekek

2024. augusztus 17. 13:33

Hasonló a mára kiirtott feketehimlőhöz az egyre gyorsabban terjedő majomhimlő tünetegyüttese - csakhogy előbbit hiába irtották ki, van egy hatalmas bökkenő.

Elkerülhetetlen, hogy az afrikai terjedés után Európában is nagyobb számban jelenjen meg a majomhimlő-fertőzés - ezt mondta az Inforádiónak Rusvai Miklós virológus. A szakember kitért arra is, hogy ez nem csak az oltások lejárata miatt van, hanem azért is, mert a rágcsálók is hordozhatják a vírust, éppen úgy, mint sok száz éve a pestisjárványnál is.

Rusvai Miklós azt is elmondta, hogy a fekete himlőhöz meglehetősen hasonló tüneteket okoz a majomhimlő is: kiütések jelennek meg az arcon, kézen és egyéb testtájakon, attól függően, hogy hogyan történik a fertőzés. 

A majomhimlő a fekete himlő közeli rokona, mondhatnám úgy, hogy a kistestvére. Ez több értelemben is fontos

- mondta erről a virológus. Azt is hozzátette, hogy a fekete himlő ellen már jó harminc éve megszűnt a rendszeres oltakozás, vagyis felnőtt egy generáció, ami fogékony a hasonló tüneektre - a betegség pedig ezért is érinti jobban a 15 év alatti gyerekeket.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Majomhimlőről a Pénzcentrum természetesen többször is írt már részletesen, ezeket a cikkeket itt olvashatod el újra:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31