A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
Komoly változás élesedik az iskolákban az orvosi igazolásokkal kapcsolatban, ezt kell tudni róla
A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral közös, budapesti sajtótájékoztatóján.
Ahogy a Pénzcentrumon még az iskolakezdés előtt megírtuk, hamarosan változhat az iskolai orvosi igazolások rendszere. Most Takács Péter államtitkár árult el részleteket a módosításról. Szerinte az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges informatikai hiba esetére fenntartják, azonban alapesetben az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és Kréta-rendszer összekapcsolása révén az iskola közvetlenül kapja meg.
Ezzel a fejlesztéssel hárommillió szülő életét könnyítették meg – emelte ki. Beszámolója szerint mind a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és szakellátóknak előírták: saját medikai rendszerüket úgy fejlesszék, hogy a betegség miatti iskolai hiányzásokkal kapcsolatos legfontosabb adatokat továbbítani tudják a Kréta-rendszerbe. Így – mivel az iskola is TAJ-számkezelőnek minősül – automatikusan értesül az egészségügyi okokból történő hiányzásról – tette hozzá.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy szeptembertől elkezdik az iskolai egészségnevelés oktatását osztályfőnöki óra keretein belül. Takács Péter hozzátette: a kormány egyik célkitűzéséhez, hogy az emberek egészségben eltöltött éveinek száma emelkedjen. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze a primer prevenció, és ezen ismeretek átadására az iskola a legjobb terep. Idén szeptemberben felsőtagozatban és a gimnáziumokban lesznek egészségneveléssel kapcsolatos osztályfőnöki órák.
Maruzsa Zoltán hozzátette: az új tanév számos informatikai fejlesztéssel indul, az egyik az orvosi igazolások közvetlen eljuttatása az orvostól az iskoláig. Az iskolákban ezen igazolások fogadása semmilyen plusz adminisztratív teherrel nem jár – mondta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az államtitkár az iskolai egészségfejlesztéssel kapcsolatban elmondta, az ehhez szükséges tartalmak már elérhetők a Nemzeti Köznevelési Portálon, a tudásátadásra osztályfőnöki óra keretében lesz mód. Az iskolának eddig is feladata volt az egészségfejlesztés, egészségtudatosság fejlesztése, most azonban ezt még hangsúlyosabban, még könnyebben tudják ellátni – jegyezte meg.
Tavaly egy kerettantervet adtak ki az ezzel kapcsolatos teendőkről, most pedig az egészségfejlesztés tananyag el is érhető – mondta. Egy „okosgyűjtményről” van szó, amiben szövegek, animációk, videók segítik a pedagógus munkáját – fűzte hozzá Maruzsa Zoltán.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







