Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Bizarr bűnügy rajzolódik ki, amiket egy hálózat magyar kórházakban követett el. A vádlottak szó szerint halállal és gyásszal kufárkodtak – írja a Blikk.
A most kibontakozó ügyben a legismertebb fővárosi kórházakban dolgozó boncmesterek foglalnak helyet. A vád szerint ugyanis a boncmesterek korrupciós pénzt kaptak temetkezési vállalkozóktól. Az egyik boncmesternek például többek között a halottak beérkezésével és kiadásával kapcsolatos adminisztráció, a temetkezési vállalatokkal és a hozzátartozókkal való kapcsolattartás, valamint a tárolási-hűtési díj beszedése, illetve utóbbiakról számla kiállítása volt a feladata.
De különböző temetkezési vállalkozók rendszeresen adtak korrupciós pénzt azért, hogy az elhunytak hozzátartozóit hozzájuk irányítsa, illetve olyan egyéb kérések teljesítésért is, mint a soron kívüli boncolás elintézése és a holttestek tárolási díjáról valótlan összegű számlák kiállítása.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







