A Nébih idegen anyag szennyezettség miatt több gyártási tételt is visszahívott a Tassi Jódozott Erdélyi Vákuum Só 1 kilós kiszereléséből.
A Magyar Orvosi Kamara is támogatja az életvégi döntéseket: fontos bejelentést tett a szervezet
Emlékdíjat alapítanak az eutanáziáért harcoló Karsai Dániel tiszteletére. A Magyar Orvosi Kamara szerint ezzel az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segítik.
Emlékdíjat alapítanak az ALS-betegségben szenvedő, az élete végéig az eutanáziáért harcoló Karsai Dániel tiszteletére - közölte Facebook-oldalán a Magyar Orvosi Kamara.
Karsai Dániel ügyvédként segítette a Magyar Orvosi Kamarát. Közel egy évvel ezelőtt azonban magánszemélyként szólalt fel Agora rendezvényünkön, az életvégi döntésekről tartott társadalmi vitában. A vitában, amelyet ő maga indított és hagyott most szellemi hagyatékként mindannyiunkra. A Magyar Orvosi Kamara Karsai Dániel előtt tisztelegve emlékdíjat alapít, mellyel az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segíti
- írták. Karsai Dániel 47 évesen hunyt el a hétvégén. A gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász a strasbourgi emberi jogi bíróságig vitte az ügyét, ahol pert indított a magyar állam ellen az életvégi döntések legalizálásáért.
A testület elutasította keresetét, akkor azt üzente: a bíróság gyáva döntést hozott, érdemben nem is döntöttek az ügyében, a testület az elutasításkor azt állapította meg, hogy az államok elég széles körben szabályozhatják az életvégi döntéseket, nem szükséges újabb szabályokat hozni.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







