0 °C Budapest
Woman putting toothpaste on toothbrush

Ezt rengetegen elmulasztják a karácsonyi hajtásban: az egészségük kerülhet így veszélybe

2024. december 22. 14:04

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a világ lakosságának fele szenved fog-, íny- vagy szájbetegségben. A leggyakoribb probléma a fogszuvasodás, mely hazánkban is népbetegségnek számít. A súlyos probléma megelőzhető, ha figyelünk fogaink egészségére, karácsonykor is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne együnk az ünnepi finomságokból, sokkal inkább azt, hogy ilyenkor még inkább figyeljünk a szájhigiéniára, fogmosásra. Ebben olyan modern eszközök segíthet, mint a szónikus fogkefe és a szájzuhany.

A WHO 2022-es jelentése szerint a szájüregi megbetegedések közel 3,5 milliárd embert érintenek világszerte, ezek között a leggyakoribb egészségügyi probléma a fogszuvasodás, mely egyben világszerte a legelterjedtebb, nem fertőző betegség. Hazánkban is népbetegségnek számít fogszuvasodás és következménye: a Nemzeti egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) közlése szerint hazai felmérés alapján a felnőtt (35-44 éves) lakosság 26%-nak már közel 7 foghiánya van, 1,9%-os a teljes fogatlanság, míg idősebb (65-74 éves) korcsoportban a teljes fogvesztés aránya 15%.

Ha már fáj, késő

A fogszuvasodás önmagában nem okoz fájdalmat, amikor a fogérzékenység vagy a kínzó érzés jelentkezik, akkor már nagyobb a baj: ha eléri a fogideget, gyulladást is okoz. A súlyos állapotra gyakran már csak a foghúzás az egyetlen megoldás. Ezt azonban megelőzhetjük, ha rendszeresen járunk fogorvosi ellenőrzésre és ha a mindennapokban figyelünk fogaink egészségére, tisztaságára.

Több tényező is hozzájárul fogaink egészségéhez: egyik a táplálkozás, másik a megfelelő fogápolás. Karácsonykor sokkal inkább előfordul, hogy több cukros ételt fogyasztunk, hiszen a bejgli, a zserbó, a szaloncukor, mind hozzátartozik az ünnephez. A szakértők is azt tanácsolják, hogy élvezzük az ízeket, nyugodtan fogyasszunk ezekből – persze mértékkel – s ha fogainknak is jót akarunk tenni, akkor figyeljünk a helyes és gyakori fogmosásra.

Sütemények, étkezések után kötelező a fogmosás!

A sütemények, szaloncukrok fogyasztásakor elsősorban a cukortartalom az, ami károsan hat a fogainkra, de minden étkezésre igaz, hogy a táplálék apró darabkái megtapadnak a fogak között, vagy a fogak apró sérüléseiben. Ezek indítják el a fogszuvasodást vagy mélyítik a már meglévő problémát. Ennek megelőzésére ajánlott a napi háromszori fogmosás, ha ennél gyakrabban eszünk, akkor pedig minden étkezés után tisztítsuk meg a fogainkat. A koronát vagy fogszabályzót viselők esetében még inkább figyelni kell erre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem csak a gyakoriság, a helyes technika is számít

Az alapos fogmosást ma már olyan modern fogápolási eszközök is segítik, mint a szónikus fogkefe, melynek használatával biztosak lehetünk abban, hogy minden egyes fogunkat alaposan megtisztítottuk. „A szónikus fogkefe mágneses rezgéssel működik, habbuborékokat képez. A rezgés a fogak közé is bejuttatja a fogkrémhabot, mely eltávolítja a beragadt cukrot és az ételmaradékokat, így sokkal hatékonyabban tisztítható a fog” – ismertette Koska-G.János, az Oclean termékfelelőse. A szónikus fogkefe oly módon is segít az alapos fogtisztításban, hogy használatával biztosan nem hagyunk ki egyetlen részt sem a fogsorban.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?