Az iX3 iránt akkora a kereslet, hogy a BMW már a 2026-os év végéig lekötötte a modell gyártókapacitását.
Ez aztán súlyos: éveken át pöfékelte ki a feltehetően rákkeltő anyagokat a gödi Samsung-gyár
A gödi Samsung-gyár tetején lévő szellőzőkből éveken át fekete por távozott, ami feltehetően rákkeltő anyagokat tartalmazott. A Google Earth felvételei szerint a szennyezést többször próbálták eltüntetni, miközben a gyárban dolgozók százai voltak kitéve egészségre ártalmas anyagoknak - számolt be a Telex.
A Telex információi szerint a gödi Samsung akkumulátorgyár három szellőzőjén keresztül olyan mennyiségű fekete por távozott, hogy az teljesen elszínezte az épület tetejét. A szennyezés 2020 nyarától vált láthatóvá a légi felvételeken, és 2021 májusára már egy tízszer tíz méteres területet feketített el.
A gyár 72M épületrészének 3-as zónájában található szellőzők egy olyan területről vezették ki a levegőt, ahol az akkumulátorok katódjainak gyártásához használt nikkel-kobalt-mangán (NCM) és nikkel-kobalt-alumínium (NCA) porokat dolgozták fel. Ezek az anyagok a biztonsági jelentés szerint belélegezve mérgezőek és rákkeltő hatásúak lehetnek.
A Samsung működésére rálátó források szerint a tetőn látható szennyezést komoly problémaként kezelték, többször próbálták eltakarítani és lefóliázni. A 2024 márciusi műholdképek alapján két szennyező kivezetést meg is szüntethettek.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy 2022-ben a hatóságok 10 millió forintra büntették a vállalatot, miután kiderült, hogy 23 dolgozójuk hónapokon át volt kitéve szennyező poroknak és fémeknek a nem megfelelően működő légszennyezettség-szűrő berendezések miatt. Később összesen 177 dolgozónál állapítottak meg határérték feletti vegyi anyag expozíciót.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint ha valóban NCA vagy NCM por került a környezetbe, az komoly egészségügyi kockázatot jelent a környék lakosságára nézve. A Samsung nem reagált a szennyezéssel kapcsolatos megkeresésekre, a Pest Vármegyei Kormányhivatal pedig közölte, hogy nem kaptak bejelentést az ügyben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







