A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Széles Flóra másfél hónapja egy próbán eltörte a bokáját, ám a baleset körülményei körüli vita miatt hosszas egyeztetések zajlanak közte és a Budapesti Operettszínház között. A színésznő kezdetben nem volt hajlandó aláírni a jelentést, mert abból kimaradt, hogy görkorcsolyát kellett használnia a jelenetben. Bár a felek végül kompromisszumra jutottak, Flórára hosszú rehabilitáció vár, és valószínűleg ebben az évadban már nem térhet vissza a színpadra.
Hosszas egyeztetések zajlanak a háttérben a Budapesti Operettszínház és Széles Flóra között, miután a színésznő másfél hónapja egy próbán eltörte a bokáját. A vita tárgya a balesetről készült jelentés tartalma, amelynek komoly szerepe lehet egy esetleges peres eljárás során - írja a Blikk.
A baleset A cirkuszhercegnő című darab próbáján történt, ahol a színésznőnek görkorcsolyát kellett volna használnia. A színház és Széles Flóra eltérően értékeli a történteket, ami miatt a művésznő kezdetben nem volt hajlandó aláírni az ügyelői jelentést.
Egy bennfentes információi szerint a színház által készített eredeti jelentésből kimaradt a görkorcsolya említése, és csupán egy rosszul sikerült lépést jelöltek meg a sérülés okaként. Többszöri egyeztetés után végül sikerült olyan verziót megfogalmazni, amit mindkét fél elfogadhatónak talált.
Szakértők szerint az ilyen jelentések különös jelentőséggel bírhatnak, ha a munkaadóval vagy a biztosítóval nem sikerül megegyezni. "Ez a jelentés akkor kaphat szerepet, ha esetleg nem sikerül megegyezni a munkaadóval és a munkahelyi baleset miatt eljáró biztosítóval. Ezért is fontos az, hogy mi szerepel benne, mit ír alá az ember, így nem csoda, hogy Flóra nem akarta azt a verziót ellenjegyezni, hiszen nem a teljes igazság volt benne" - nyilatkozta egy színházi balesetekben jártas szakértő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A színésznő a folyamatban lévő biztosítási ügyintézés miatt egyelőre nem kíván nyilatkozni. Környezetéből származó információk szerint hamarosan lekerülhet lábáról a fekvőgipsz, ezt követően azonban még hosszú rehabilitációs időszak vár rá. A felépülési folyamat része lesz egy mankós-járógipszes periódus, majd több hetes gyógytorna következik. A színésznő barátai szerint kevés az esély arra, hogy Széles Flóra még ebben az évadban visszatérjen a színpadra.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







