Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
Még mindig nincs vége: megjelent a szomszédban is a száj-és körömfájás, most itt ütötte fel a fejét
Még nem tudni, hány állatot kellett kényszervágni a betegség megjelenése miatt, de a tünetek egyértelműek.
Ötven év után most Szlovákiában is megejelnt a kérdőzőkre, a hasított körmű patás haszonállatokra rendkívül veszélyes, vírusszerűen terjedő száj-és körömfájás betegsége - erről a Reuters ír.
A szlovák mezőgazdasági miniszter. Richard Takac bejelentése szerint a kór három szlovákiai gazdaságban jelent nmmeg, ám arról nem közölt adatokat, hogy hány állatot kellett azonnal levágni a terjedés megfékezése érdekében. Leszögezte azt az ismert tényt is, hogy a betegség az emberre nem veszélyes, a hasonállatokra viszont nagyon is: az állatoknál lázat, valamint szájüregi hólyagokat okoz. A betegség észrevehetőségéről, a tünetekről korábban itt írtunk:
Emellett szakértőket kérdeztünk arról, hogyan befolyásolhatja az állatállományt és a húsárakat az, hogy nálunk is fél évszázad óa először megjelent a betegség:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







