Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
Új betegség a láthatáron: 30 százalékos halálozású vírust terjeszthet az itthon megjelent új kullancs
Új vírust azonosítottak a Magyarországon megjelent Hyalomma kullancsfajban, miközben a veszélyes krími-kongói vérzéses láz kórokozóját eddig nem mutatták ki a hazai példányokban - nyilatkozta az InfoRádiónak Földvári Gábor, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa - tudósított az Infostart.
2021 óta összesen 26 Hyalomma kullancsot azonosítottak Magyarországon. Földvári Gábor szerint túlzás ezeket a rovarokat "horrorkullancsnak" nevezni, hiszen korábban is érkeztek hazánkba vándormadarakkal, a különbség az, hogy a klímaváltozás következtében most már képesek megtelepedni és továbbfejlődni is.
"Amiatt kell különösen figyelemmel lennünk ezekre a kullancsokra, mert olyan kórokozókat terjesztenek, amelyek Magyarországon nem ismertek, nem őshonosak, ezek között van egy kiemelt jelentőségű, a krími-kongói vérzéses láz vírusa, amelyre nincsen jelenleg sem védőoltás, sem gyógykezelés, a halálozási aránya pedig eléri a harminc százalékot, emiatt kell nagyon figyelemmel lennünk arra, ha valahol az országban megjelenik ez a kullancs" – mondta a kutató.
A szakember elmondta, hogy öt évvel ezelőtt indították el a Kullancsfigyelő közösségi kutatói projektet, amelynek keretében a lakosság segítségével gyűjtik be a hazánkban megjelenő példányokat. Az eddigi vizsgálatok során a krími-kongói vérzéses láz vírusát egyetlen hazai példányban sem találták meg, viszont egy emberekre nem veszélyes rokon vírus már felbukkant.
A program során a kutatók egy eddig ismeretlen vírust is felfedeztek, amelynek nukleinsavsorrendje korábban csak egy nemzetközi adatbázisban szerepelt. A pécsi Virológiai Nemzeti Laborral együttműködve készítették el a vírus első molekuláris biológiai leírását. További vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy milyen gerinces állatokban fordul elő, illetve veszélyes lehet-e emberekre vagy háziállatokra.
Földvári Gábor hangsúlyozta, hogy a Hyalomma kullancs már Budakeszin is megjelent, de ez nem meglepő, hiszen vándormadarakkal az ország bármely pontjára eljuthat. Ugyanakkor nincs ok riadalomra, mivel a kullancs önmagában általában nem hordozza a veszélyes vírust.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Hyalomma kullancsok könnyen felismerhetők nagy méretükről, gyors mozgásukról és csíkos lábukról, amelyek jól megkülönböztetik őket a hazai fajoktól. "A legfontosabb, hogy észrevegyük, ha egy ilyennel van dolgunk, egy fotót érdemes róla készíteni, ezt vagy a mobilapplikációval, vagy e-mailen beküldeni hozzánk, és a példányt pedig el kell tenni, hogy a későbbi vizsgálatokat el tudjuk végezni" – emelte ki a szakember.
Ha ilyen kullancsot észlelünk magunkon, a megszokott módon kell eljárni, de az eddigi tapasztalatok szerint ezek a példányok még nem szívtak vért, így könnyen befoghatók voltak. "Amíg nem csípett a kullancs, nem kezdett el vért szívni, addig nem jelent közvetlen fertőzésveszélyt, és nyugodtan el lehet tenni egy fiolába, vagy a gyógyszeres tégelybe, és a kézfertőtlenítéssel pedig mindenféle egyéb következményt meg tudunk előzni" – tájékoztatott Földvári Gábor.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







