A helyi rendőrség 2024 óta végzi azzal a céllal, hogy beazonosítsa a három évnél régebben megkezdett, engedély nélküli épületeket. Hamarosan drónok segíthetik a munkát.
Botrány a Péterfy kórházban: pénzt szedtek a betegektől, aki megtagadta, repült az osztályról
A Péterfy Sándor utcai kórház Szövetség utcai telephelyén működő III-as krónikus belgyógyászati osztályán rendszeresen készpénzes befizetéseket kértek a betegektől és hozzátartozóiktól 'alapítványi támogatás' címén. Az ügyben két főorvost vesztegetés gyanújával vettek őrizetbe.
A Péterfy Sándor utcai kórház Szövetség utcai telephelyén működő III-as krónikus belgyógyászati osztályán kizárólag készpénzben lehetett fizetni az ellátásért. A hozzátartozók beszámolói alapján minden hónap 10-én hosszú sorok alakultak ki az osztály pénztáránál, ahol a befizetéseket 'alapítványi támogatásként' kellett teljesíteni.
A rendőrség október elején két főorvost vett őrizetbe az intézményben vesztegetés gyanújával. A lap információi szerint az egyik J. V. telepvezető, a másik pedig az osztály egyik vezető főorvosa.
A Blikk megkeresésére több érintett is részletesen beszámolt a kialakult gyakorlatról. Szőke Edina, akinek Alzheimer-kóros édesanyját kezelték az osztályon, elmondta, hogy M. K. osztályvezető főorvos egyértelműen közölte vele a felvétel árát. A befizetésekről sárga papírfecnit kaptak elismervényként, amely nem felelt meg a hivatalos adózási szabályoknak.
Egy másik hozzátartozó, Anna, aki maga is ápolóként dolgozik, szintén megerősítette, hogy a főorvosok meggyőzően kommunikálták: a pénz alapítványi támogatásként kerül befizetésre. Gyanússá vált számára a készpénzes fizetési mód és a magán mentőszolgálat igénybevételének kötelezősége.
Az ügyben érintett egy adminisztrátor is, aki a nyomozás harmadik, szabadlábon védekező gyanúsítottja. Állítása szerint a főorvosok távollétében ő vette át a pénzeket, mert félt az állása elvesztésétől.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A betegek arról számoltak be, hogy a befizetett összegekért cserébe jobb körülményeket ígértek nekik, mint a központi épületben. Többen azt az információt kapták, hogy a pénzt egy időseknek szánt új részleg kialakítására fordítják, később azonban kiderült, hogy valójában a főorvosokhoz került.
B. Zoltán, akit 2024-ben ápoltak az intézményben, elmondta, hogy a kórházban többen is tudtak a fizetési rendszerről. Gyógytornásza azt közölte vele, hogy ha állandó alkalmazottként dolgozna ott, extra jutalékot kapna az alapítványi adományokból.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







