Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
Sokk a várólistákon: volt kórház, ahol két évig váratták a térdprotézisre szoruló betegeket
Jelentősen nőtt a műtéti várólisták hossza az állami egészségügyben: míg 2024 végén 32 ezer beteg várakozott valamilyen beavatkozásra, addig 2025 decemberére ez a szám már 38 ezerre emelkedett a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint.
A NEAK legfrissebb statisztikái alapján a három leghosszabb várólistával rendelkező beavatkozás továbbra is a térdprotézis, a csípőprotézis és a szürkehályog-műtét. Ezekre a beavatkozásokra augusztusban még 31,5 ezer fő várakozott, decemberre azonban ez a szám már 32,7 ezerre növekedett.
A részletes adatok szerint térdprotézisre mintegy 590-nel, csípőprotézisre 180-nal, míg szürkehályog-műtétre 370-nel több beteg várakozott decemberben az augusztusi állapothoz képest - tudósított a Telex.
Az éves tendenciát vizsgálva még markánsabb a növekedés: januárban 27,3 ezer páciens várakozott a három legkeresettebb műtétre, ez decemberre 32,6 ezerre emelkedett. A növekedés elsősorban a térd- és csípőprotézis-beavatkozásoknál volt tapasztalható, míg a szürkehályog-műtéteknél az év elejéhez képest enyhe csökkenés mutatkozott, bár augusztus óta itt is hosszabbodtak a várólisták.
A várakozási idők tekintetében térdprotézis esetében az elmúlt fél évben átlagosan 289 napot kellett várniuk a betegeknek a műtétre. Egyes intézményekben azonban ennél jóval hosszabb várakozási időkkel is számolni kellett: a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórházban korábban 735 napig is elhúzódhatott a várakozás, bár decemberre itt javult a helyzet. Ekkor már a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben volt a leghosszabb, 530 napos várakozási idő.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Csípőprotézis esetében átlagosan 136 napot, szürkehályog-műtétre pedig 45 napot kellett várniuk a betegeknek.
Fontos megjegyezni, hogy a NEAK által közölt adatok nem tartalmazzák azokat a betegeket, akik 60 napon belül hozzájutottak az ellátáshoz. Az egészségbiztosító ugyanis a kötelezően vezetett listák mellett külön vezeti a kapacitáshiány miatti várólistákat, amelyeknél csak akkor kötelező a nyilvántartás, ha a várakozási idő meghaladja a 60 napot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







