Mintha egy mesefilmből ugrott volna elő: hófehér bundájával, villámgyors mozgásával tűnt fel a kamera előtt egy apró ragadozó Somogyban.
A Balatoni Kör Kóstold körbe a Balatont elnevezésű rendezvényén a régió legjobb borai és street food kínálata közül lehet majd válogatni. Több mint tizenöt borászat, étterem, cukrászda települ ki a tó partjára. Így egy helyen kóstolhatjuk meg azokat a finomságokat, amelyekért egyébként körbe kellene utazni a magyar tengert.
Az esemény érdekessége, hogy a gyerekeknek külön menüt készít a régió egyik ikonikus étterme a Kali Gourmet csapata és Füred Kapitány, a balatoni mesehős! Ehhez a menühöz mesés ajándékok is járnak majd! A finomságból mindössze 50 darab készül, így csak azok a gyerekek kóstolhatják meg Füred Kapitány menüjét, akik időben érkeznek arra a rendezvényre, ahol egyébként Balatonfüred 50. születésnapját is megünneplik.
Mint ismert: 1971-ben nyilvánították várossá Balatonfüredet, az ötvenéves évfordulót tavaly ünnepelte volna a város, azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt az esemény, ezért a születésnapról most április 23-24-én emlékezik meg a város.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







