A Balaton térsége továbbra is a hazai nyaralópiac motorja: az északi parton 1,2 – 1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzők.
Egy tonna compóval lett gazdagabb pénteken a Balaton halállománya, számolt be róla a Balatoni Hallgazdálkodás. A hal Európában a lassú áramlású, iszapos medrű folyók, állóvizek és mocsarak lakója, Magyarország állóvizeiben is gyakori.
Az első haltelepítésre Balatonfűzfőn a helyi horgászegyesület kikötőjében volt, a második Csopakon az Apáca strandon, végül pedig az utolsó telepítésre Révfülöpön került sor a kikötőnél. A Balatoni Hallgazdálkodás a telepítésről egy TikTok videót is közzétett, amin az látszik, ahogy a halakat a Balatonba engedik.
A compó a sugarasúszójú halak osztályának pontyalakúak rendjébe, ezen belül a pontyfélék családjába tartozó faj. Alcsaládjának és nemének az egyetlen faja. 2016-ban elnyerte az "Év hala" címet.
Európában, Szibéria egy részén és Anatóliában lévő síkvidéki, lassú áramlású, iszapos medrű folyók, állóvizek és mocsarak lakója. Magyarország állóvizeiben is gyakori.
@balatoni_halgazdalkodas Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A compó túlnyomórészt lassan folyó vizekben, valamint sűrű növényállományokkal benőtt, iszapos fenékű, sekély, melegebb vizű tavakban él. Óvatos, a fényt kerülő halfaj, napközben rendszerint a fenékre húzódik, és csak szürkületkor élénkül meg.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







