10 °C Budapest
Nehézgépek egy spanyolországi autópálya javítási munkálatainál

Lázár kiszivárogtatta: eddig épülhet meg az M76-os, Zalaegerszeget kihagyják, de ez jön helyette

2025. június 5. 10:15

A Balaton térségét kiszolgáló M76-os gyorsforgalmi út új szakasza Keszthelyig folytatódhat, azonban Zalaegerszeg – a megyeszékhely – kimarad a projektből, derült ki Lázár János építési és közlekedési miniszter május 9-i keszthelyi fórumán. Bár a kormány hosszú ideje ígéri a város bekötését az autópálya-hálózatba, egyelőre más megoldást keresnek erre.

Az M76-os út egyes szakaszai már elkészültek: a Zalaegerszeg keleti határában húzódó kétszer kétsávos rész az alsónemesapáti elágazóig, valamint a Balaton közelében az M7-es autópályától dél felé induló szakasz is használható. A középső, Zalaegerszeget és Keszthelyt összekötő szakaszon azonban nincs folyamatban építkezés, jóllehet a kiviteli tervek már elkészültek – írja a Zaol.

Lázár János a keszthelyi „Lázárinfón” megerősítette: „Ami egészen biztos, hogy Keszthelyig, a város alatti körforgalomig az M76-os és a város közötti pár kilométert megépítjük, azonban a Kis-Balaton veszélyeztetésére nincsen mód.” A természetvédelmi aggályok tehát szerepet játszanak a döntésben, hogy Zalaegerszeget nem ezen az útvonalon keresztül kapcsolják be.

Keszthely: 7 kilométeres új szakasz

A minisztérium tájékoztatása szerint a Keszthely alatti szakasz, mintegy 7 kilométer hosszan, két korábbi projekt összehangolásával készül el: a Fenékpusztától induló 4 kilométeres új nyomvonal és a már tervezett 3 kilométeres 2×2 sávos bekötőút összevonásával. A tervezés feltételes közbeszerzési eljárása hamarosan megindul.

Zalaegerszeg kapcsán a tárca megerősítette: a várost nem az M76-on, hanem a 74-es főút négynyomúsításával kívánják az M7-eshez csatlakoztatni. Ez a szakasz Zalaegerszeg és Nagykanizsa között futna, és a projekt már 2023 tavaszán megkapta a környezetvédelmi engedélyt. A tervezés következő fázisa, az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, várhatóan 2026-ban kezdődhet meg. A teljes tervezési szakasz mintegy három évig tart majd.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte: „A háború okozta gazdasági helyzet, valamint az EU-s források visszatartása miatt számos beruházást újra kellett tervezni vagy át kellett ütemezni.” Az M76-os folytatásának elmaradása tehát költségvetési és környezetvédelmi megfontolásokból is fakad. A tárca ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mind a 71-es főút (Keszthely), mind a 74-es főút (Zalaegerszeg–Nagykanizsa) fejlesztését támogatja, mivel ezek: elősegítik a térség gazdasági élénkítését, új beruházásokhoz járulnak hozzá,munkahelyteremtő hatással bírnak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A végső döntések a 2035-ig tartó programozási időszak keretprogramjához kötődnek, amelyet a kormány hagy majd jóvá.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?