-8 °C Budapest

Nem félünk az érmebevonástól

Pénzcentrum
2008. február 27. 13:39

A Magyar Nemzeti Bank legújabb közvélemény-kutatása szerint már a lakosság 90%-a támogatja az 1 és 2 forintos érmék bevonását; ez magasabb a tavaly évvégén mért értéknél. Bár az 1 és 2 forintos érmékkel pénteken vásárolhatunk utoljára, beváltani még öt évig, 2013. március 1-ig lehet ezeket a kiscímletű érméket.

A Magyar Nemzeti Bank februárban megismételte az őszi, 1 és 2 forintos érmék bevonásával kapcsolatos országos, reprezentatív felmérését a lakosság körében.

A kutatási eredmények szerint a pénzérmék bevonásának pontos időpontját (év/hónap) gyakorlatilag minden válaszadó tudja, és az emberek tájékozottabbak a bevonás körülményeiről is, mint egy negyedévvel ezelőtt. A pénzérmék bevonását idén többen, a megkérdezettek 90%-a támogatja, véleményük szerint alig használjuk már ezeket az érméket, értékük nagyon alacsony, így megkérdőjeleződik szükségességük. Ezzel párhuzamosan csökkent a bevonás miatt aggódók - akik az árak drágulásától félnek - aránya is a második vizsgált időszakban.

A válaszadók 85%-a nem tart attól, hogy az aprók bevonása befolyásolná saját anyagi helyzetét, 10%-uk pedig kifejezetten pozitív változást remél. A megkérdezettek több mint fele szerint a bevonás nem gyakorol lényeges hatást az ország gazdasági helyzetére, míg csaknem minden harmadik ember gondolja úgy, hogy a pénzbevonás segít az ország gazdasági helyzetén.

A kutatás kitért a kerekítési szabályok ismeretének feltérképezésére is. A megkérdezettek többsége az ötös kerekítés szabályainak megfelelően és jól kerekíti 0, illetve 5-ös végűre az adott számértékeket, a rosszul kerekítők aránya egyes esetekben (pl. a 7-re végződő értékeknél sokan helytelenül fölfelé 10-re kerekítenek, holott a lefelé 5-re kerekítés a helyes) még viszonylag magas. A Magyar Nemzeti Bank ezért a lehetőségek szerint minden érdeklődő kereskedőnek igyekszik eljuttatni a kerekítés szabályait bemutató színes matricát, ezzel is segítve mind a vásárlók, mind a pénztárosok dolgát az első időszakban. Tájékoztató matricát bárki díjtalanul igényelhet a www.forint.hu holnapon is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Nemzeti Bank 2007. szeptember 21-i bejelentésének megfelelően február 29-én lehet utoljára 1 és 2 forintok érmékkel fizetni. Akinél azonban a későbbiekben marad ezekből a kiscímletű érmékből, annak sem vész el a pénze, hiszen a posta, a kereskedelmi bankok és a takarékszövetkezetek többsége még általában fél évig, a Magyar Nemzeti Bank pénztára pedig még öt évig, egészen 2013. március 1-ig névértéken beváltja ezeket az érméket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 12. 15:23
Magyar Péter és a Tisza Párt hétfőn bejelentette, hogy a megismételt elsőfokú eljárásban helyreigazí...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?