A nyaralni indulók számára igen szerencsés időpontban, tegnap jelentette be a MasterCard Europe, hogy június 21-től átmenetileg felfüggeszti a MasterCard ás Maestro bankkártyái esetén az Európai Gazdasági Térségen belüli bankközi jutalék felszámolását, annak érdekében, hogy megfeleljen az Európai Bizottság tavalyi döntésének.
Mindez azonban csupán átmeneti, hiszen a kártyatársaság továbbra is folytatja az egyeztetéseket a Bizottsággal, annak érdekében, hogy megtalálják azt a metodológiát, amely megfelel a döntésnek és a MasterCardnak egyaránt.
A Bizottság oldaláról is megerősítették az egyeztetés hírét, s kijelentették, hogy tisztában vannak vele, hogy a bankközi jutalék fontos a MasterCard számára. Neelie Kroes, a Bizottság versenypolitikai biztosa is úgy nyilatkozott, hogy függetlenül az átmeneti díjfelfüggesztéstől, továbbra is nyitottak a MasterCard javaslatára.
A Bizottság adatai szerint az Európai Unióban évente több mint 23 milliárd kártyás fizetés zajlik, melyek értéke meghaladja az 1350 milliárd eurót (330 ezer milliárd forintot).
A tavaly decemberi döntésről, illetve annak lehetséges hatásairól egy korábbi cikkünkben már bővebben értekeztünk.
Vége az ingyenes bankkártyás fizetésnek? Kényszerhelyzetben a bankok... (2008. február 8. 5:40)
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A MasterCard a tavalyi bizottsági döntés értelmében kénytelen volt meghozni ezt a döntést, ugyanis a hat hónapos határidő leteltét követően, amennyiben fennmarad a díjszedési gyakorlat, büntetést kellett volna fizetnie a kártyatársaságnak, amely a globális napi forgalom 3,5 százaléka.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







