A csokoládé fogyasztása egy bizonyos fajta endorfin kiválasztását ösztönzi, melynek eredményképpen jókedvű, derűlátó lesz az ember. Hogy mennyire így van, az is bizonyítja, hogy a háztartások a válságra a csokoládék és pralinék fogyasztásának növelésével reagáltak - írta a Napi Gazdaság.
Összességében hét százalkékkal nőtt az értékesítés összbevétele annál a kilencven ételkategóriánál, melyet a Nielsen kutató rendszeresen monitoroz. A friss adatok szerint 2008-ban a háztartások jelentősen növelték szeletes csokoládé és praliné beszerzéseiket, miközben más alapvető élelmiszereknél csökkentett a fogyasztás. Kiemelkedően nagy mértékben esett vissza a jégkrém (17%) és az étolaj (20%) fogyasztása. Mennyiségi stagnálás mutatkozott a húsfélék, a tészták és a tejföl fogyasztásában.
A hiper- és szupermarketek, valamint a diszkontok részesedése novemberben egy-egy százalékkal nőtt tavaly az élelmiszer-eladásoknál, a hazai láncok és egyéb csatornatípusok pedig egy, illetve két százalékkal zsugorodtak a forgalmi részesedés tortáján.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
FRISS HÍREK
Több friss hír
11:08
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. január 10. 06:00
Media1
2025. december 2. 13:23
iO Charts | 2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog | 2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
MEDIA1 | 2026. január 9. 16:29
Hosszan tartó betegség után, január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletembe...
Bankmonitor | 2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 12. 11:08

Pénzcentrum | 2026. január 12. 10:01

Agrárszektor | 2026. január 12. 10:31





