-3 °C Budapest

Szigorítaná a kormány a jelzáloghitelezést!

Pénzcentrum
2009. január 28. 08:45

A kormány által az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat korlátozná a bankok által nyújtott jelzáloghitelek mértékét, bővítené a PSZÁF hatáskörét, valamint korlátozná a pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosításait - írja a Világgazdaság.

A Pénzügyminisztérium közlése szerint a kormány célja a javaslattal a pénzügyi szektor felügyeletének megszilárdítása, az Európai Uniótól kapott 6,5 milliárd eurós kölcsönért cserébe.

Az EU-nak tett igéretek között szerepelt az is, hogy a kormány fokozott felügyeletet garantál a biztosítók, és hitelközvetítők, illetve termékeik felett, valamint a jelzáloghitelezésben prudens hitelösszeg-érték arányt, a lakossági hiteleknél pedig prudens hitelösszeg-jövedelem arányt határoz meg.

A jelzáloghitelek mértékének korlátozása azt jelentené, hogy a hitelező kitettsége egyéni szerződéseknél nem haladhatja meg a fedezetként felajánlott ingatlan értékének száz százalékát, míg a bank teljes hitelportfoliójára vetítve nem lehet ez az arány nagyobb 70 százaléknál.

Szakmailag a javaslatot több szakmai szervezet is vitatja, többet között a Bankszövetség is, aki ugyan az alapgondolattal egyetért, azonban a megfogalmazás szerintük túl statikus, nem beszélve arról, hogy bizonyos eseteket nem részletez, mint például azt, hogy mi történik, ha a fedezeti ingatlan értéke csökken.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az egyoldalú szerződésmódosítás kapcsán a javaslat kimondja, hogy erről az ügyfeleket értesíteni kell, és 60 napon belül ingyenesen felmondhatja szerződését.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 14:03
A Médiatanács szerint megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit a Rádi...
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?