A nyáron célzott akcióval is fellépnek a parkolóhelyeket indokolatlanul foglaló, elhagyott autók ellen.
Mintegy harmadával esett vissza tavaly az új tehergépjárművek eladása Európa szerte, minden országot, és minden szektort negatívan érintve - jelentette be kedden az európai autógyártók szövetsége.
2009-ben az új haszongépjárművek regisztrációja mintegy 32,4 százalékkal maradt el az előző évitől, összesen mindössze 1,7 millió járművet vettek lajstromba.
Decemberben némi enyhülés mutatkozott, akkor ugyanis csak 10,6 százalékos volt a kereslet-visszaesés a tehergépjárművek iránt. Spanyolországban, illetve Franciaországban ezzel szemben még sikeresnek is bizonyult az év utolsó hónapja, ugyanis egyedül itt sikerült feltornázni az eladási statisztikákat.
A legsúlyosabban a kelet-európai piacokat érintette a forgalomcsökkenés: Lettországban 77,7, Csehországban 67,6 százalékkal esett vissza tavaly a haszongépjárművek eladása.
A teherautó szegmensben 47, 9 százalékkal maradtak el az új autó eladások, de a spanyol piac például szinte összeomlott: kétharmadával csökkent a forgalom. A furgonok kategóriájában szintén soványabban alakultak az eladási statisztikák, a legkevésbé a buszok iránt csökkent a kereslet tavaly. Franciaországban még némiképp emelkedett is az eladásuk.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A haszongépjárműveket érintő nagyarányú keresletcsökkenés a személygépkocsi szegmenst nem érintette olyan súlyosan: itt mindössze 1,6 százalékos volt az éves visszaesés, amit elsősorban a roncsautó prémium számlájára lehet elkönyvelni - jelentette be korábban az ACEA, az európai autógyártók szövetsége.
A személygépkocsik piacát 2008-ban érte az igazi csapás, amikor 7,8 százalékos visszaesést szenvedett, a legsúlyosabbat 1993 óta.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








