1 °C Budapest

Csökken a Diákhitel kamata

MTI
2011. június 23. 12:02

A diákhitel kamatának mértéke fél százalékponttal csökken július 1-én, így minden eddiginél alacsonyabb szintre, 8 százalékra mérséklődik, a hitelkonstrukcióban felvehető összegek továbbra is változatlanok.

A közlemény szerint a következetes finanszírozási politikának és a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhetően tudta a Diákhitel Központ 10 éves fennállásának legalacsonyabb kamatát meghatározni július elseje és december 31. között.

A központ felhívta a figyelmet, hogy továbbra sem az adófizetők pénzéből gazdálkodik, forrásait a pénz- és tőkepiacról szerzi, állami kezességvállalás mellett. A finanszírozáshoz szükséges külső forrásokat rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől, illetve nyilvános kötvénykibocsátásokon keresztül a tőkepiacról szerzi.

A forrásszerzés egyik jelentős eszköze az Európai Beruházási Bankkal létrejött harmadik finanszírozási szerződés is, amely a 2011-2013-as időszakban maximum 38 milliárd forint összegű, hosszú lejáratú forrás kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszi lehetővé.

A központ emlékeztet arra is, hogy 2010 nyara óta a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja fölötte, s a pénzintézet szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a társaság számára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A diákhitel felvehető összegei nem változtak: a költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot igényelhetnek. Emellett a negyven év alatti, felsőoktatásban tanulók továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket nemcsak a magyar, hanem a külföldi tanulmányaik folytatása során is - áll a közleményben.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 12:08