0 °C Budapest

Végtörlesztés: a végső megoldáson dolgoznak

Pénzcentrum
2011. november 9. 20:00

A Parlament által hétfőn elfogadott törvény értelmében referenciakamathoz kötik a jövőben a jelzáloghitelek kamatait, csakhogy a külföldi források költsége a bankok számára ezen felül tartalmaz még költségeket, a kamatfelárba ezeknek elvileg "bele kellene férnie". - hangzott el a Bankszövetség mai sajtóbeszélgetésén, ahol a devizahitelezés más, égető kérdései is szóba kerültek, többek között az a munka, mely a Bankszövetségben folyik a probléma "végső" megoldására. 


Eddig döntően azok végtörlesztettek, akik saját megtakarításból tudták ezt rendezni. Hátravannak még azok, akik például ingatlaneladásból, új hitel felvételéből fognak végtörleszteni. Ma mindenki a bankszektorra tekint, mondván, fel kell lendítenie a hitelezést, azonban folyamatos és súlyos terhelés érte az elmúlt időszakban a szektort.

Jön a végleges megoldás

A Bankszövetség olyan munkába kezdett, amely végleges, szakmai megoldást igyekszik találni a devizahitelek problémájára, de ez nem egyenlő a teljes forintosítással. Az illetékes munkacsoport hétfőn tartotta alakuló ülését, és öt különböző javaslat alapján intenzíven dolgozik azon, hogy nyugvópontra helyezze az ügyet - közölte Kovács Levente.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 11:29