0 °C Budapest

Csak a tanulmányi hónapokra jár a diákhitel

MTI
2012. június 27. 19:32

A kormány rendelettervezete szerint a 2012/2013-as tanévben is csak a tanulmányi hónapokra igényelhetnének legfeljebb 50 ezer forint szabad felhasználású diákhitelt a dikákok. Kötött felhasználású hitelcélnál tanulmányi félévenként a felsőoktatási intézmény részére igazoltan fizetendő képzési költségnek megfelelő összeg igényelhető.


A hatályos rendelkezés is ekkora összegeket tartalmaz, nem szerepel azonban benne a tanulmányi hónapokra, illetve a tanulmányi félévre vonatkozó kitétel. A kormany.hu-n olvasható tervezetet július 3-ig lehet véleményezni.

Egy másik javaslat a Diákhitel szervezetnek a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból történő adatigénylésével összefüggő egyes törvényeket módosítaná.

A javaslat bővítené a Diákhitel szervezet által a személyi adatok és lakcímek nyilvántartásából igényelhető adatok körét. Hosszabb távon kapcsolati kód használatának biztosításával a Diákhitel szervezet automatikusan értesítést kaphatna a hitelfelvevő személyi adatainak változásáról. Ezzel a Diákhitel szervezet ügyfelei az adatváltozások személyes benyújtása és egyeztetése helyett elektronikus úton is bejelenthetnék a változásokat - írják az indoklásban.

A Diákhitel Központ (DK) Zrt. a napokban jelentette be, hogy a bizonytalan pénzpiaci környezet ellenére 8 százalék marad a szabad felhasználású diákhitel kamata július 1. és december 31. között is.

A szabad felhasználású diákhitel keretében felvehető összegeket augusztus 15-ig állapítják meg, erről a társaság később nyújt részletes tájékoztatást. A képzési költségek fedezetére rendelkezésre álló, kötött felhasználású hallgatói hitel (Diákhitel 2), amelynek az ügyfelek felé felszámított kamata 2 százalék lesz, a 2012/2013-as tanév őszi félévétől igényelhető. A Diákhitel 2 teljes kamatlábát a társaság a tanévkezdést megelőzően teszi közzé.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A diákhitelt alanyi jogon vehetik igénybe a 40 év alatti egyetemi, főiskolai hallgatók. A lehetőséggel 2001 óta összesen több mint 320 ezer diák élt. A hitelrendszer 2001. évi indulásától 2011. december 31-ig mintegy 229 milliárd forint összegű hitelt folyósított a társaság. A maximálisan felvehető hitelösszeg eddig az államilag finanszírozott képzésben részt vevőknek 200 ezer, a költségtérítéses hallgatóknak pedig 250 ezer forint volt szemeszterenként.

Az átlagos eladósodás a társaság korábbi közlése szerint jelenleg 2,5-3 millió forint, az átlagos visszafizetési idő 10-15 év. Az adósok 30 százaléka már visszafizette a diákhitelt. A visszafizetési hajlandóság nagyon jó, a nem fizetési arány 2,7-2,8 százalék.

Az ősztől igényelhető, évi fix 2 százalékos kamatozású Diákhitel 2-t csak az önköltséges és részösztöndíjas hallgatók vehetik fel, a mindenkori kamatkülönbséget a költségvetés állja - írta múlt szerdán a DK Zrt.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?