-6 °C Budapest

Milliárdos sárga csekket kapott István: élete végéig törleszthet

2016. január 14. 21:30

Megszületett a Kúria ítélete az egymilliárdos sárga csekk ügyében. A felperes ügyvédje elmondta: a Kúria hatályában fenntartotta a szegedi közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét. A keresetet indító István összesen másfél milliárd forintot vett fel egy vállalkozás megbízottjaként fél éven keresztül különböző bankfiókokból. A Kúria döntése értelmében tehát az István által felvett pénz az ő személyi jövedelemadó-alapját képezte, mert a férfi a korábbi bírósági eljárás során nem tudta bizonyítani azt, hogy a pénzt átadta a pénzt a cég ügyvezetőjének.

István azzal védekezett, hogy stróman volt, meghatalmazással vette fel a pénzt, amit azonnal át is adott a cég ügyvezetőjének. A cégbe azonban nem jelentették be, és a bíróság szerint nem tudta igazolni, hogy a pénzt valóban átadta. Debreczi Géza ügyvéd elmondta: a döntésnek súlyos következményei vannak nemcsak a strómanokra, hanem az átlagember életére is - írja az Index.

Ha valaki a nagymamája kérésére, az ő kártyájával felveszi a nyugdíját, de a nagymamája később nem tudja pontosan megmondani, mikor, hogyan és milyen összeggel számoltak el, és ezt nem tudja máshogy igazolni, ez alapján neki kell adózni a pénzből

- mondta Debreczi, hozzátéve, hogy István ügyéről az után tud bővebben nyilatkozni, hogy a Kúria írásos indokolását kézhez kapja.

Az ügyben a Kúria döntése után sem az Alkotmánybírósághoz, sem Strasbourghoz nem lehet fordulni. Így minden jel szerint élete végéig törlesztheti a pénzt, melyet automatikusan vonnak a fizetéséből.

Az egymilliárdos stróman-ügy

Rám húzzák, hogy stróman voltam, és beismerem, igazuk van, de rám fogják verni most az egész balhét?

- kérdezte még korábban István (akinek nem ez a valódi neve), és úgy tűnik, igaza lett. Történetéről az Index írt először, miután kézhez kapott három, összesen egymilliárd forintot meghaladó összegű sárga csekket.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Istvánt elmondása szerint strómannak használta egy kétes építőipari cég, ahova be sem jelentették soha. Megbízottként a cég számlájáról fél év alatt összesen másfél milliárd forintot vett fel, de nem tudja igazolni, hogy ezt átadta a cég képviselőjének. A NAV az ő vagyongyarapodásának tekinti az egész kivett összeget, és az összes elmaradt adót és bírságot (összesen 1 005 386 709 forintot) Istvántól követeli.

A cég körül minden csupa rejtély: a tulajdonos és az ügyvezető (mindketten külföldi állampolgárok) sem végezhetett volna gazdasági tevékenységet Magyarországon. Több érintett eltűnt, mások azzal védekeznek, hogy visszaéltek az adataikkal. A vagyongyarapodás 2014 végén elévült, tehát az igazi haszonélvezőket már nem vehetik elő. István ügyét azonban még időben elővették, így neki felelnie kell.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 12. 14:02
Újabb kritikus nyilatkozatot adott a Csatt és a Csatt.2 című műsorok múlt héten eltávolított műsorve...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?